Petőcz András: Van körülöttem egy közösség

Hogyan állt össze „A vízpartot becsomagolni”, amely egy Tandori-kötet címére is utal?

– Az elmúlt években irodalmi témákban írt esszéimet próbáltam meg összegyűjteni. Több fontosabb, terjedelmes írás is van ezek között, például maga az ötlet, a „becsomagolt vízpart” a Tandori-kötettel. Számomra az utóbbi időben jelentős és visszatérő kérdés az európaiság problematikája. Ha megnézzük a tartalomjegyzék első részét, akkor itt tulajdonképpen ezt járom körül akár Kertész Imre Kaddis című munkája nyomán vagy ­Boualem Sansal új regénye kapcsán. Mit jelent magyarnak, európainak lenni? Ezeken a szövegeken túl viszont vannak azok a kritikák, írások, amelyek az elmúlt években születtek. A harmadik részbe pedig a pályámat áttekintő interjúk kerültek.

Fehérvárhoz kötődő szövegek is vannak.

– Igen, mert Bakonyi István révén több konferencián felszólaltam, a személyes érintettség okán. Nagyon fontos volt például, hogy beszélhettem Vörösmarty Mihály időskori költészetéről vagy Bella Istvánról, akit nagyon kedveltem, és akihez baráti szálak fűztek. Az egész pályámat végigkíséri a variáció kérdése, az, hogy egy korábbi hangra változatokat írok. Így jeleníthettem meg az Ady-variációkat. Mindaz tehát, amiről itt, Fehérváron beszélhettem, ajándék volt a számomra.

Nemrég jelent meg az Idegenek-trilógia teljes változata az Idegenek, a Másnap és az Aysa című könyvekből. Ebből felolvasásba is belekezdett. Hogyan látja e regény sorsának alakulását?

– Valóban, eddig tizenöt alkalommal olvastam föl a trilógia két nagy egységét a közösségi oldalon keresztül. Most szünetet tartok, pihentetem a dolgot, már csak azért is, mert még nem tudom, hogy a harmadik részt jól tudom-e előadni. Hiszen az egész könyvnél van egy alapprobléma: a főszereplő egy lány, akiből felnőtt nő, majd idős asszony lesz. Meglátjuk. A trilógiának egyrészt erős visszhangja van szakmai tekintetben is, másrészt elhallgatás övezi. Ez politikailag válik ketté: az egyik oldal elhallgatja, hogy létezik ez a könyv, a másik oldal pedig elképesztően érdeklődik. Interjúkat kérnek, beszélgetéseket szerveznek. Jobban örültem volna, ha ezt a regényt bizonyos szakmai körök jobban a magukévá teszik. Régi vágyam, hogy a trilógia egésze megjelenhessen valamely világnyelven. Az első részt lengyelre, bolgárra, németre és grúzra fordították le.

Idén elnyerte a 2020 legjobb költőinek és műfordítóinak járó nemzetközi IPTRC-díjat. Tudta, hogy versenyben van?

– A kínaiak csinálnak éves összeállításokat, és kiosztanak díjakat. Mivel kínaiul is jelentek meg verseim, ezért kerültem föl a tízes listára. Nem gondolom különben, hogy ez olyan nagy dolog, de jólesik. Tavaly jártam egy költészeti fesztiválon Románia legkeletibb csücskén, és ott az Amerikáról írt verseimet olvastam föl. Ezek nagyon megtetszettek az ott lévő két kínai költőnek, akik elkérték a szövegeket különböző nyelveken, végül pedig lefordították mandarinra.

Hogyan érintette a pandémia, és miként készül az elkövetkező időszakra?

– Azt remélem, hogy visszatérünk a régi kerékvágásba, tehát lehet normálisan élni, utazni. Bizonyos értelemben a bezártságba bele lehet halni, legalábbis én rosszul éltem meg. Jobban szeretek menni, mint otthon ülni. Társasági embernek gondolom magam, és ez egyre inkább így van. A költészetemen az elmúlt időszak olyan nagyon nem hagyott nyomot.

Egyik kedvenc Salinger-regényéből vett idézet olvasható a honlapján, mely szerint: „Magam növesztettem a magam testét, nem teszi meg helyettem senki” – ön meddig, hogyan szeretné még növeszteni a novellákból, versekből, képekből, regényekből álló alkotói „testét”?

– Azt gondolom, hogy mennyiségileg gyarapodhatok. Van például egy regénytervem, amelyet szeretnék megcsinálni. Mostanában azon gondolkoztam: nagyon örülök, hogy sikerült elérnem azt, hogy az általam létrehozott munkák elkezdtek élni és jelen vannak. Ez nem természetes. Vannak olyan kollégák, akik elismertek, még sincsenek jelen, a nevüket se nagyon ismerik. Éppen ezért nagyon jó érzés, hogy van egy közösség, amelyik kíváncsi arra, amit csinálok. Ez összefügg a tanítással.

A Kodolányi János Egyetemen tanít kreatív írást. Mit gondol, ez idővel fontosabb lehet, mint az alkotói énje?

– Nem, nem hinném. Viszont nagyon fontos, hogy van körülöttem egy közösség, amelynek a tagjaival együtt tudunk gondolkozni. Sokat tanulok a tanítványaimtól, mert igen kreatívak. Inspirálnak, ötleteket adnak. Viszont ez munka számomra, úgyhogy nem kifejezetten költőket akarok képezni, ám nagyon szeretem csinálni, és jó látni, hogy ha valaki jobbá válik azáltal, amit ezeken a kurzusokon kap.