Frissen Fejérből

2021.06.05. 10:00

Fiatalok, múzeumban – Kiállítás nyílt Gorsiumban

Egy tavaly őszi, a Gorsiumban történt fotós workshop, műhelymunka eredményéből létrehozott kamarakiállítás képeivel gazdagodott a Gorsium Régészeti Park előcsarnoka.

Majer Tamás

A tárlat egyik célja: közelebb hozni a fiatalokhoz a kultúrát, a történelmet, a múzeumokat

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A zárt körű kiállításmegnyitó tegnap, június 4-én volt. A Gorsium ihlette képeket a múzeum látogatói díjmentesen megtekinthetik.

A kiállítást Kovács Loránd Olivér, a régészeti park vezetője és Pletser Ádám, az Értékmentők by iGenerációért Egyesület elnöke rendezte. Az angolos magyar nevű egyesület célja – ahogy azt Pletser kifejtette – ezzel a fotós műhelymunkával, tárlattal is az volt, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a kultúrát, a történelmet, a múzeumokat. Azon fiatalokhoz, akik értik annak a bizonyos „i” betűnek ilyetén elhelyezkedését. Céljuk nemes és fontos.

– Nem titkolt célom volt nekem is az igazgatói pályázatban, hogy olyan embereket is bevonzzunk a múzeumba, akik talán kevésbé látogatják a komornak hitt, talán kevésbé népszerű múzeumi világot – fogalmazott egyetértőn Pokrovenszki Krisztián, a Gorsiumért is felelő Szent István Király Múzeum igazgatója.

A tárlat egyik célja: közelebb hozni a fiatalokhoz a kultúrát, a történelmet, a múzeumokat
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A megnyitón szintén részt vevő és felszólaló Vargha Tamás országgyűlési képviselő a nemzeti összetartozás napjáról beszélt, mint mondta, méltó és igaz ezt a napot egy ilyen helyen, vagyis kultúrával ünnepelni. Kifejezte, a nemzeti összetartozás napja, fogalma a generációk, a közösségek összetartozását is magában foglalja, magában hordozza.

Az országgyűlési képviselő a Gorsium Régészeti Parkhoz ezer szállal kötődő, egykori székesfehérvári múzeumigazgató, a száz éve született Fitz Jenő régész emlékét is felidézte. Egy izgalmas kezdeményezéssel is előrukkolt, miszerint láthatóvá kell tenni Fitz Jenő hagyatékát, életművét. Eme új kiállítás helyszíne pedig természetesen a Szent István Király Múzeum főépülete, a megújulás alatt lévő, a székesfehérvári Fő utcán található rendház lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában