plüssfigurákkal

2020.12.17. 07:30

Két koncertet is ad a Szironta együttes még az idén, online

December 19-én 19 órától a Best of Szirontára, míg december 26-án 19 órától karácsonyi haragkoncertjére vár mindenkit virtuálisan a besnyői együttes, akik a helyi művelődési házban lépnek fel.

Borsányi Bea

A nézőtér ezúttal sem lesz üres. Az együttes jótékonysági célú plüssgyűjtő akciót szervezett rászoruló bes­nyői és környékbeli gyerekek javára, a székeken az eddig hozzájuk eljuttatott plüssfigurák ülnek majd a koncert alatt. Mint azt Papp-Lukács Jolántól, az együttes programkoordinátorától megtudtuk, az akció még tart, Besnyőn a Viola utca 5. szám alatt munkanapokon 10–16 óra között várják a plüssfigurákat, amelyeket a besnyői Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálaton keresztül juttatnak el karácsony előtt a gyerekeknek.

A karácsonyi koncertről annyi kiderült még, hogy ezúttal új műsorral áll elő az együttes. A koncerteket részben a Szironta honlapján, részben közösségi oldalukon lehet élőben nyomon követni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában