2020.12.09. 16:00
A Fehérváron is nagysikerű koncertet adó Nyughatatlan elhozta „Az év zenekara” díjat Texasból
Idén októberben Jeffersonban rendezték meg azt a country fesztivált, ahova a Nyughatatlan is meghívást kapott. A nemzetközi country találkozóra Hollandiából, Izlandról, Mexikóból és Amerikából is érkeztek fellépők. A hat fős szakmai zsűri a Nyughatatlant a „Band Of The Year” azaz az év zenekara díjjal jutalmazta.
Forrás: a zenekar
Az idén 10 éves zenekar a székesfehérvári közönség számára ismerős lehet, hiszen október 9-én a Hopz együttessel fergeteges hangulatú koncertet adtak a Petőfi Kultúrtanszéken.
Nagyon örültünk a díjnak, és annak hogy meghívást kaptunk a 2021-es találkozóra is, amit egy amerikai koncertsorozattal tervezünk összekötni. A „Texas Sounds International Music Awards” zenei eseményt idén hetedik alkalommal rendezték meg. Preston Taylor, a rendezvény főszervezője elmondta, a zsűri a hangzást, a megjelenést, és a műsor összeállítását díjazta. A taps alapján úgy ítéltük meg, hogy pozitív visszhangja volt a fellépésünknek, egyedül a zenekari név kiejtésével akadt némi probléma. Rengeteg tervünk van jövőre, a turné mellett szeretnénk bejárni azt a vidéket, ahol a rock and roll született, és ha sikerül szponzort találnunk, akkor az új lemezünket is Amerikában szeretnénk felvenni – mesélte Kovács Kornél, a zenekar vezetője.
A Nyughatatlan 2010 óta 5 nagylemezt adott ki, eddig nyolc európai országban koncerteztek.