Koronavírus Fejérben

2020.05.10. 15:30

A Szabad Színháznál és a Prosperónál is dolgoznak és ötletelnek

Alternatív fehérvári színházi műhelyeket kérdeztünk arról, mivel foglalatoskodnak a járvány miatti korlátozások időszakában.

Bokros Judit

A Szabad Színház egyik utóbbi, igen kedvelt darabja a „Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén” Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)

Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője egyetemi tanárként és nagymamaként is helytáll e napokban. Közben tervezgeti a társulat jövőjét, latolgatja, mire tudnak készülni a visszafogott lehetőségek közepette. – Több előadásunk – köztük több új – is elmaradt a járványhelyzet miatt. Készültünk a májusi Kortárs Művészeti Fesztiválra egy darabbal, Gorsiumban pedig Plautus A hetvenkedő katonáját csináltuk volna meg a Floraliára. A gyermek színjátszók, a Prikulicsok mentek volna fesztiválokra, színházi találkozókra, a vasváris színjátszókkal a diáknapokra készültünk. Azt hiszem, ezek a tervek mind kútba estek, a későbbiekben valószínűleg nem lehet megvalósítani őket. Nagy kérdés az is, hogy mi lesz a Vörösmarty Színházban bemutatott, Trianon című, nagyszerű előadással, amelyben a társulatunk tagjai is szerepet kaptak. Ezt csak egyszer játszottuk, s nem biztos, hogy fél év múlva, amikor már mindenki másra készül, lesz helye. Mindez nagyon fájdalmas, már csak a befektetett munka miatt is – fogalmazott Nagy Judit.

A Prospero Színkörnek is hiányzik már, hogy közönség elé léphessenek Fotó: FMH-archív (Fehér Gábor)

A Szabad Színháznál – ahogy oly sok más társulatnál – jelenleg a háttérmunkálatok zajlanak, s ezek ugyebár kevésbé látványosak. Az egyik ilyen az a projektmunka, amely már a múlt év végén elindult, és a Facebookon is kommunikálták. A Mesélő házak elnevezésű audiovizuális program lényege, hogy történeteket állítsanak elő a fehérvári belváros, a Fő utca jellegzetes házairól. A sztorik multimédiás eszközök segítségével valósulhatnak meg. Ez egy pilot projekt, tehát kutatástól kutatásig tart, tudományosan megalapozott felméréssel kezdődik, s a kultúra területén kuriózumnak számít. A folyamat része lett volna fókuszcsoport létrehozása és workshopok rendezése, ám ez a körülmények miatt most nem lehetséges. Így nehezebben kivitelezhető a projekt, mert van interjú, amely csak személyesen lenne megvalósítható, például idős emberrel. Haladnak azért, s itt a munka során a végeredmény mellett nagyon fontos magának a módszertannak a rögzítése – tudtuk meg Judittól.

A közösségi média egyébként abban is segít, hogy az emberek könnyebben osztanak meg történeteket, ám van olyan korosztály, célcsoport, akiket sajnos ezen keresztül nem érnek el. Így aki érintettnek érzi magát, s van mesélni valója, az nyugodtan keresse a Szabad Színházat!

Nagy Judit természetesen az új előadásokat is tervezi, ám itt sok a bizonytalanság, mind anyagiak, mind igény tekintetében. Nem tudni, mikor nyit az Igéző, mikor játszhatnak újra élőben, közönség előtt, s akkor is mire lesznek vevők az emberek. A rendező szereti a társadalmat, a lokális közösségeket érintő témákat, de mindig mérlegelni kell, mivel tudnak több igényt kielégíteni. A Szabadművelődés Házában próbáló és játszó Prospero Színkörnek is több betervezett előadása maradt el. A csoport vezetője, Micskó Zoltán elmondta: ezeket szeretnék pótolni, de nem tudják, mikor nyithat ki a művelődési ház. Az évad általában június elejéig tart náluk, utána a kánikula miatt nem sok értelme van teremben játszani. Ám most még alakulhatnak a dolgok. Próba sincs, viszont 3-4 hét után már annyira hiányzott a színház a tizennégy tagú csapatnak, hogy elkezdték két, egyébként tervezett, új darab olvasópróbáját. Ebbe most mindenki otthonról, videókonferencia keretében kapcsolódik be.

A Szabad Színház egyik utóbbi, igen kedvelt darabja a „Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén” Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)

Micskó Zoltán bővebbet nem akart elárulni a készülő előadásokról, ám annyit megtudtunk: az egyik kortárs magyar darab lesz, s a teljes társulat szerepel benne, a másik pedig egy 20. századi abszurd darab, két szereplővel. A munka halad, a szereplők összeolvassák, elemzik a szöveget – ez megvalósítható online is. Most jönne majd az, hogy jelenetekben kellene összeállni, ami esetleg majd szabad téren történhet meg. Sok minden múlik azon, mennyire lesz szabad a mozgás, de egymásra is kell vigyázni. A társulat a közösségi oldalán tartja a kapcsolatot a hűséges közönséggel, illetve a blogjukra hetente kerülnek föl írások. Három fesztiválra – a komlói, a vasvári és egy budapesti szemle – is jelentkeztek, de egyelőre ott is várakoznak a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában