film - és könyvbemutató

2018.10.07. 07:45

Tizenkettedikén mutatják be Fehérváron a Szép magyar ének dokumentumfilmet

A Szép magyar ének című dokumentumfilmet, a magyar katolikus kultúra napjai keretében október 12-én mutatják be Fehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

V. Varga József

Béres József és az azóta elhunyt Kallós Zoltán, a néprajzkutató és népzenegyűjtő válaszúti házának tornácán Fotó: Archív (PF)

A filmet Béres József Szép magyar ének című daloskönyve ihlette, melynek kötetei és CD-i 2009 és 2016 között jelentek meg. A filmet Petényi Katalin írta, és Kabay Barna producerrel közösen rendezte. A könyvszerző, szándéka szerint, az éneklés csodálatos örömét kívánta elvinni a családokba, baráti társaságokba. Amint megtudtuk: a filmet megalapozó közvetlen előzményt a kötetek összevont, bővített kiadásának 2018-as megjelenése adta.

Az élet teljessége benne van ezekben a dalokban

A film a magyar népzene és népdal, a néptánc, valamint szent énekeink gazdagságát, közösségformáló erejét, a hagyományok tovább élését mutatja be. A kamera elkíséri Béres Józsefet, a film főszereplőjét egyik erdélyi útjára, követi találkozásait adatközlőkkel, idős parasztemberekkel, a válaszúti tábor fiataljaival és a népzene és egyházzene legjelentősebb kutatóival, Kallós Zoltánnal, Almási Istvánnal, Bereczky Jánossal, Bubnó Tamással és Dombóvári Jánossal. Az alkotás ívét az adja, hogy a népi kultúra az adatközlőktől – akiknek mindez még az életformájuk természetes része – hogyan jut el a gyűjtők munkásságán keresztül a ma élőkhöz, különösen az ifjúsághoz. Az énekeskönyv ihlette filmet és a Szép magyar ének, bővített kiadású könyvet október 12-én, pénteken 17 órakor mutatják be a Szent István művelődési házban, a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával.

Béres József és az azóta elhunyt Kallós Zoltán, a néprajzkutató és népzenegyűjtő válaszúti házának tornácán
Fotó: Archív (PF)

 

A feltaláló Béres József fia, Béres József kottáskönyvet alkotott, hiszen a dalok legtöbbjéhez kommentár is tartozik, néha eredettörténet, máskor régies szavak, kifejezések magyarázata, vagy adatok műzenei feldolgozásukat illetően. Az énekelni való gazdag anyag öt nagy fejezetre tagolódik: gyermekdalok, népdalok, történelmi dalok és virágénekek, zeneszerzői dalok és hazafias énekek, valamint szent énekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában