Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője

1823-ban a család átköltözött az Apród utca 6.-ba, ahol az édesapa Fehér Elefánt nevű fűszerboltja működött. Semmelweis az alapfokú tanulmányait a fővárosban végezte, a középiskolát viszont a székesfehérvári főgimnáziumban (Ciszterci Szent István Gimnázium) kezdte 1832-ben. Bár csupán 1833-ig volt fehérvári diák, neve a gimnázium névkönyvének több bejegyzésében is szerepel. Miután viszszatért a fővárosba, a várbeli Egyetemi Katolikus Gimnáziumban tanult. Érettségi után, 1835-ben felvették a Pesti Tudományegyetem kétéves bölcsészeti kurzusára. Apja akaratát követve 1837-ben beiratkozott a Bécsi Egyetem jogi karára, ám még ebben az esztendőben átjelentkezett az orvosi fakultásra. Egy év múlva már a Pesti Tudományegyetem Orvosi Kar ára járt. 1840ben visszam ent a bécsi intézménybe, ahol 1844-ben A növények életéről című disszertációjáért megkapta az orvosdoktori diplomát, és megszerezte a szülészmesteri oklevelet is. 1845-ben avatták sebészdoktorrá.

A diploma után is képezte magát: Josef von Skoda belgyógyászati, illetve Karl von Rokitansky patológiai előadásait hallgatta. 1846-ban a Bécsi Általános Kórház Szülészeti Klinikáján vállalt helyettesítést mint tanársegéd. A megbízás leteltével azt tervezte, hogy áttelepül Dublinba. Az utazás elmaradt, mivel visszamehetett a klinikára.

1847 márciusában Velencében járt, amikor megtudta, hogy barátja és kórbonctantanára, Jacob Kolletschka meghalt Bécsben. Visszatérte után megnézte a boncolási jegyzőkönyveket, és felfedezte, hogy a kórboncnok halálát okozó gennyvérűség (pyae mia) és a rettegett gyermek ágyi láz lényegében azonos. Rájött, hogy a „bomló szerves anyag” fertőző, a kórokozókat pedig a boncolást végző orvosok viszik át sterilizálatlan kezükön várandós pácienseikre. Ekkor kezdte el keresni Semmelweis a megfelelő fertőtlenítőszert: végül a klórmész oldat bizonyult ideálisnak. Kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolókat, hogy a szülészeti osztályra való belépés előtt mossák meg kezüket a szerben. 1847. május 15-én függesztette ki ajtajára a tanácsot. Októbertől kötelezővé tette a betegek vizsgálata közti kézmosást is. Felfedezésének értékét saját korában nem ismerték fel: pályatársai felháborítónak tart ották a feltételezést, hogy ők bárki halálát okoznák. Kemény szakmai kritikák érték az évek során.

1850 októberében tért viszsza Pestre. 1851–1857 között fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként vezette a Rókus- kórház szülészeti osztályát, ahol 0,85 százalékra szorította le a gyermekágyban elhaltak arányát. Sebészként is kiváló volt: elsőként végzett pete

fészekműtétet és másodikként császármetszést hazánkban. 1855-ben a pesti egyetem kinevezte elméleti és gyakorlati szülészet tanárrá. 1857-ben kötött házasságot a 18 éves Weidenhofer Máriával. A lány szellemes társasági alkat volt. Többnyire németül beszélt férjével, úgy hívta, hogy „Du Semmelweis”. Öt gyermekük született, de csak Béla, Margit és Antónia érte meg a felnőttkort, és csupán Antóniának lett családja (Lehoczky-Semmelweis ág).

A tudós utolsó éveit szakmai elutasítás és a fokozatosan kialakuló elmebetegsége bélyegezte meg. Felesége 1865. július 13-án vette észre, hogy elméje megháborodott. Az asszony írt férje barátjának, Ferdinand von Hebrának, hogy vegye fel betegnek döblingi elmegyógyító intézetébe. Semmelweis úgy tudta, hogy csak látogatásra mennek az intézménybe. Már az első nap dühöngeni kezdett, hat ápoló alig tudta lefogni. Augusztus 13-án hunyt el az intézetben. Halála évtizedek óta tudományos vita tárgya: az újabb kutatások szerint a döblingi személyzet által okozott sérülések miatt fellépő fertőzés ölte meg. Ugyanis ebben a korszakban nem volt szokatlan a testi fenyítés az ápoltakkal szemben. Mulasztásra utal az a tény is, hogy a halotti és a boncjegyzőkönyveket 1974-ig nem adta ki az intézet. Az iratokból kitűnik, hogy kétszer bizonyíthatóan bántalmazták, és csontvelőgyulladásból támadt szepszis ölte meg.

A boncolás után három nappal eltemették a schmelzi temetőben. Neje 1891-ben hozatta haza földi maradványait a Kerepesi temetőbe (ma Fiumei úti sírkert). 1965-ben lelte meg méltó sírhelyét szülőházának udvarában, amely a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. Maradványait összesen négyszer exhumálták. Koporsójában a boncoláskor fejtetőnél lefűrészelt koponyája, illetve csecsemőként elhunyt két gyermeke nyugszik. „Magyarország nagy fiának” méltatása az utókorra maradt: a Budapesti Orvostudományi Egyetem 1969-ben felvette egykori tanárának nevét. Szobrok és domborművek dicsőítik tevékenységét: Székesfehérváron 1992. augusztus 14-én avatták fel domborművét. Székely János Jenő alkotása volt iskolájának (ma Vörösmarty Mihály Könyvtár) épületén látható. Gyermekágyi lázzal kapcsolatos egyes írásait 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította.