Kérdésekre válaszolt a tárcavezető

2023.04.18. 20:20

A honvédelmi miniszter fóruma Fehérváron (galéria)

Szalay-­Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt egy fórum vendége kedden délután a székesfehérvári Városházán, ahol népes hallgatóság előtt válaszolt az őt házigazdaként kérdező Cser-Palkovics András polgármester és az érdeklődők kérdéseire.

Tihanyi Tamás

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

„Erkölcsös, helyes, okos és biztonságos a magyar álláspont az ukrajnai háborúval kapcsolatban”, szögezte le a honvédelmi tárca vezetője Székesfehérváron, majd a Magyar Honvédségről szólva kijelentette, „szolgálat alapú, hazafias gondolkodású” hadsereget szeretne látni, és reméli, hogy a jövőben egyre több fiatal érez ugyanígy és vállalja az ország fegyveres szolgálatát. A miniszter hosszan elemezte az ukrajnai háború fejleményeit és annak következményeit, a NATO-országok reagálását a történtekkel kapcsolatban, majd részletesen szólt a magyarországi haderőfejlesztés folyamatáról, annak céljáról és eddigi eredményeiről. 

Sikerként üdvözölte, hogy hazánk immár teljesíti a szövetség elvárását, hiszen a GDP 2 százalékát már eléri az az összeg, amit Magyarország védelmi kiadásokra fordít, míg például Németország vagy Törökország adata ennél alacsonyabb. Mondandójának fontos üzenete volt az önálló védelmi képesség további (és európai) fejlesztésének fontossága, a Magyar Honvédség magasabb készenléti állapotba való helyezése. Szalay-­Bobrovniczky Kristóf válaszolt az őt hallgatók kérdéseire is. (A fórumról szóló részletes beszámolónkat rövidesen olvashatják a FEOL-on.)  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában