Frissen Fejérből

2021.11.21. 07:15

Négy éve határozták el, hogy emléket állítanak II. Rákóczi Ferencnek Székesfehérváron

Az 1703–1711 között zajló szabadságharc vezéralakjának, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek nincs szobra Székesfehérváron. Ez nem meglepő egy labancként számontartott városban. Néhány lelkes „Rákóczi-­mániás” úriember azonban úgy gondolta, ideje ezen változtatni.

Borsányi Bea

Illyés Endre, Altorjay András és Póczos Géza a baráti kör motorjai

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– A Béri Balogh Ádám Baráti Kört tizenhat évvel ezelőtt alakítottuk, részben székesfehérvári tagokkal. Több minden is összeköt minket, ezek egyike a „Rákóczi-mánia”, no meg az a meglátás, hogy a történelmi emlékezet méltatlanul bánt ez idáig a vezérlőfejedelem szellemi örökségével, Kárpát-medence-szerte rendkívül kevés tárgyi emlék tiszteleg első magyar szabadsághősünk előtt – kezdte a társaság egyik alapító tagja, Póczos Géza, Székesfehérvár korábbi városfejlesztési igazgatója.

– Több mint tíz éve Bezzegi Pál korábbi önkormányzati képviselőnek, a baráti társaság egyik tagjának köszönhetően meghívtak minket Kölesdre. Az ottani Kossuth-szobor idézte eszünkbe, hogy a kurucok utolsó győzelmüket Béri Balogh Ádám brigadéros vezetésével 1708. szeptember 2-án éppen Kölesden aratták. Úgy gondoltuk, ennek emlékére állítunk egy márvány emléktáblát, amit 2005-ben avattunk fel. Az emléktáblát azóta minden szeptemberben megkoszorúzzuk és emlékműsorral idézzük fel a Rákóczi-szabadságharc eszméit, eseményeit, vezetőinek életét. Az eseményen ma már egyetemi tanárok, hazai és nemzetközi művészek, közéleti szereplők adnak elő vagy lépnek fel – mesélte Póczos Géza arról, honnan ered és mikor vette fel a baráti társaság Béri Balogh Ádám nevét.

Illyés Endre, Altorjay András és Póczos Géza a baráti kör motorjai
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A baráti kör tagjai négy éve határozták el, hogy Székesfehérváron emléket állítanak II. Rákóczi Ferencnek, akiről ugyan utca van elnevezve, de méltó emlékműve, szobra nincs a városban. Márpedig Rákóczi a magyar történelem megkerülhetetlen alakja, neve egyet jelent a hazaszeretettel, a kitartással, a bátorsággal, a büszkeséggel és a szabadsággal. Ugyanakkor a szobor egyfajta kompenzáció is lenne, mert Fehérvár labanc város volt.

– Ennek egyik bizonyítéka a Felsővárosi templom előtti Nepomuki Szent János-szobor is, aminek a talapzatán olvasható latin felirat szerint a szobrot 1705-ben hálából állították, amiért egy évvel korábban sikeresen kiverték a városból Rákóczi lázadóit – mondta Illyés Endre, a baráti kör szintén alapító tagja. – Az általunk tervezett szobor megalkotására Nagy Benedek szobrász­művészt kértük fel, aki rögtön vállalta a feladatot, de hozzátette, mellszoborról szó sem lehet, az túl kommersz! Ha már fejedelem, akkor csakis lovon, méltóságos tartásban ábrázolható! – vette át a szót a harmadik alapító, Altorjay András kardiológus.

A munka elindult, 2019-ben el is készült a szobor viasz­makettje, amelyet Fehérváron a Városházán bárki megnézhetett. Akkor úgy tűnt, az év őszén fel is avatják a kész alkotást, aminek aktualitását az adhatta volna, hogy 2019-et az Országgyűlés Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította. Nagy Benedek munkához is látott, az élet azonban felülírta a terveket. Mindennek tetejébe, a szobor helyének kiválasztása sem volt egyszerű.

Nagy Benedek alkotása jelen állás szerint az OTP-székház előtti téren lesz
Fotó: Látványterv: Béri Balogh Ádám Baráti Kör

– Először a Skála előtti teret néztük ki a Rákóczi úton, de kiderült, a terület magánkézben van. Aztán a Rákóczi-iskolára gondoltunk, majd újabb ötletként a Titkok Házával szemben lévő tízemeletes társasház előtti terület jött szóba, de ez az elképzelés is meghiúsult. Jelen állás szerint a szobor az OTP Ősz utcai székháza előtti téren lesz, ahol Rákóczi liget elnevezéssel közparkot alakítanak ki – mondta Illyés Endre. A szobor egy közel négy méter magas csurgói tatárkő, amelyen két lovas jelenik meg: Rákóczi és vele szemben egy kuruc katona figura, aki a lovasságot jelképezi. A munka költsége 15 millió forint, ennek egy része már összejött – a Videoton 5 millió forintot ajánlott fel, adományokból mintegy 3,5 millió folyt be eddig és a város is ígéretet tett arra, hogy 5 millióval támogatja a projektet. Aki szeretne hozzájárulni a költségekhez, megteheti, a gyűjtéshez a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete elkülönített számlát nyitott.

A munka tehát folyik, a hiánypótló alkotás avatását 2022. június 16-ra tervezik. 1703-ban ezen a napon érkezett a fejedelem Vereckén keresztül Magyarországra és ezzel vette kezdetét a szabadságharc. A történelem érdekessége, hogy 1989-ben ezen a napon temették újra Nagy Imrét és társait – bár Illyés Endre szerint Nagy Imre és Rákóczi nem mérhető össze –, egy évvel később pedig június 16-án fejeződött be a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonulása. Vannak, akik azt vallják: nincsenek véletlenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában