Frissen Fejérből

2021.10.02. 07:20

Megnyitották a Móri bornapokat

Bár már csütörtökön elkezdődtek a Móri bornapok programjai, pénteken délután volt a fesztivál hivatalos megnyitója. A Kapucinus téren felállított színpadon átadták a Mór város díszpolgára címet is.

Palocsai Jenő

A díszpolgári címet idén Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke kapta, amelyet Mór polgármestere, Fenyves Péter adott át

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Konferenciát is tartottak Móron csütörtökön és tárlatok, kiállítások megnyitó követték egymást, ám a fesztivál csak pénteken indult el igazán. Már délelőtt Rendhagyó irodalmi órát tartott a MIKSZ (Móri Írók, Képzőművészek Szövetsége) a Móri Táncsics Mihály Gimnáziumban. Az Abonyi Ria vezette egyesületnek nem ez volt az egyetlen programja, ugyanis kora délután megnyílt a Művészbejáró, vagyis a MIKSZ művészeti udvara.

A móri amatőr alkotók, a MIKSZ udvara is várta az érdeklődőket
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Délután kettőkor Nagy István emlékére ebben az évben is elindult a „NAGY” futás elnevezésű utcai futóverseny, majd három órakor kezdődött az esemény ünnepélyes megnyitója, melyre meghívót kapott a megye valamennyi politikai, hivatali és vallási előjárója, illetve a környék összes polgármestere. A Móri Ifjúsági Fúvószenekar játszotta a Himnuszt, majd Fenyves Péter polgármester mondott rövid köszöntőt a megnyitó elején. A város vezetője emlékeztetett arra, hogy ez a közösség száz éve őrzi ezt a hagyományt, és a folytatásra garancia az eddig is jellemző és megtapasztalt összefogás.

A fúvósok dallamai után kezdődött a díszpolgár cím adományozása. Ebben az évben Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke kapta a kitüntető címet. Bogyay móri születésű, ebben a városban is tanult, és édesapja is itt volt mindenki által kedvelt körzeti orvos, aki 99 éves korában kapott Pro Urbe díjat a várostól.

A díszpolgári címet idén Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke kapta, amelyet Mór polgármestere, Fenyves Péter adott át
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Bogyay Katalin a következőket mondta: – Nehéz most megszólalnom, pedig sokszor voltam hangos gyerekkoromban itt, ezeken az utcákon. Hála és nagyrabecsülés, hogy a móriaknak eszébe jutottam, hogy nem felejtettek el engem. Én sem feledtem el őket. Azt szokták mondani, aki egyszer elindul, örökké úton lesz. Ez így van, én 45 éve mentem el, azóta úton vagyok, de bárhová is jutottam el a világban, sosem felejtettem el, hogy az útravalót innen kaptam. Számos hazai és külföldi díjat kaptam már, de egyik sem jelent nekem annyit, mint ez, mert bár elmentem, a szívem itt maradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában