Frissen Fejérből

2021.06.24. 13:29

A Magyar Horgászok Nagyköveteinek színe-java horgászott Fehérváron

Fehérváron horgászott egész délelőtt a Magyar Horgászok Nagyköveteinek színe-java: nyolcadik alkalommal rendezték meg ugyanis azt a horgászversenyt, melynek egyik fő és visszatérő vendége Áder János köztársasági elnök volt. De pecázott a palotavárosi tavon Bessenyei Péter, Csőre Gábor, Erdei Zsolt, Reviczky Gábor, Straub Dezső, Tátrai Tibor és Trokán Péter is.

S. Töttő Rita

Termetes, gyönyörű pontyot fogott Áder János

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Évek óta meghatározott kör tartozik a MOHOSZ fehérvári rendezvényének meghívottjai közé: ide tartoznak szövetség magyar csapat sporttámogatási rendszerének támogatói, a horgászsport világ- és Európa bajnokai – utóbbiak közül huszonheten el is jöttek a székesfehérvári rendezvényre – továbbá a megyei, területi, speciális és országos horgász szervezetek képviselői. Nagy Attila, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének elnöke köszöntőjében „az elgyötört emberi lélek gyógyszerének” nevezte a horgászatot, majd útbaigazítása után a résztvevők elindultak csütörtökön kora reggel, hogy elfoglalják állásaikat a palotavárosi felső tavon – persze annak reményében, hogy ezúttal is ők fogják ki a legtöbb halat a tóból.

 

Az első dudaszóra meg is indult a halak etetése, a másodikra pedig a verseny. Lázasan indultak is a versenynek a résztvevők, köztük Erdei Zsolt, profi ökölvívó, aki az erős mezőny ellenére is szakított időt egy interjúra: – Elsősorban jól érezni szeretném magam, másodsorban pedig nyerni szeretnék – mondta nagy kedvvel, s elárulta azt is, hogy a társaság is igen sokat hozzátesz ehhez a rendezvényhez. – Egyszer már voltam ezen a tavon, akkor a harmadik helyezést sikerült elérnem, mögöttem végzett eggyel Áder János akkor. Én csak hobbipecás vagyok, ezért számomra megtiszteltetés volt ez a helyezés – mesélte, ahogy azt is, nincs titok a pecázásában: normál, bekevert etetőanyaggal indult a horgászatnak. Pár méterrel arrébb a köztársasági elnök is vélhetően ugyanilyen reményekkel indította el a versenyzést. Az eseményen Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a MOHOSZ elnöke szintén ott volt, s dicsérte a tavat: szép a halállománya, gyönyörű a környezete, a vízminősége, s „ha a halak is úgy gondolják, hogy ebben a melegben enni, akkor szép fogásokra is számíthatnak a versenyzők”.

Erdei Zsolt ökölvívó fogta ki a legnagyobb halat, egy 18 kilós fehér busát
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ennek apropóján, mint a Velencei-tó halgazdálkodóját, kérdeztük a Fehérvártól alig 30 kilométerre zajló tragikus halpusztulás helyzetéről is a MOHOSZ elnököt: – Az egy hete tartó veszélyes helyzetben felvettük a kapocslatot minden érintett szervezettel és az elmúlt percekben kapott információk alapján elmondhatjuk, hogy a víz minősége kiválóan alkalmas a fürdésre, s a vízben lokális oxigénhiányos állapot kialakulása pedig a hirtelen hőmérséklet emelkedésnek és az alacsony vízállásnak köszönhető. Azt is tudjuk, hogy az 18'-as években egyszer már kiszáradt a tó. Mindenki teszi a dolgát tehát, a tetemeket folyamatosan ártalmatlanítják. Nincs szó tehát semmiféle fertőzésről, vírusról, bakteriális megbetegedésről, mérgezésről! A következő feladat, megnézni, hogyan lehet a víz-utánpótlást megtenni s a tó vízminőséget megőrizni.

Épp egy hónapja említette Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke és Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, hogy pályázat előkészítésén dolgoznak a Velencei-tó vízszintjének emelése érdekében. Erről is kérdeztük az elnököt: – Mindig keressük a helyet, ahonnan a lehető legegyszerűbben vízutánpótlás érhető el, ez a mostani terv több tározót érint s egy csatornarendszer kiépítését is tartalmazza. L. Simon László, Tessely Zoltán és Törő Gábor országgyűlési képviselő társaimmal folyamatosan kapcsolatban vagyunk e témában, mivel szívügyünk a Velencei-tó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában