Jelentős összegű beruházás

2020.05.23. 07:45

Jövő héten már lehet autózni az új úton Zichyújfaluban

A településen útfelújítási munkákat végeznek a vasúti megálló közelében, a Petőfi Sándor utcánál, illetve a Vasút utca majdnem egész szakaszát beleértve.

Korondy Tamás

A gyerekek nem bírtak várni, már bicikliznek az új útszakaszon

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Jövő héten, a térség ország­gyűlési képviselőjével együtt szeretnénk majd átadni a település új útszakaszát – mondta el lapunknak Füzesiné Kolonics Ilona, aki elárulta, az út még nincs teljesen kész, kisebb munkálatok még hátravannak, többek között padka sincs a sávok mentén.

– Jelentős összegű beruházásról van szó, hiszen önkormányzatunk három éven keresztül folyamatosan nyújtott be pályázatot, hogy ez a beruházás megvalósulhasson. A próbálkozás sikert szült: végül elértük a célunkat.

A gyerekek nem bírtak várni, már bicikliznek az új útszakaszon
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az újraaszfaltozott útra (Vasút utca) egyelőre gépjárművel senkinek nem szabad ráhajtania, hiszen az útfelújítási munkálatok során a két utca csatlakozását egy nagyobb és mélyebb szakasz kivágásával és újraaszfaltozásával tudják összecsatlakoztatni, melynek szerepe létfontosságú a vasút­állomás megközelítése szempontjából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában