Koronavírus Fejérben

2020.03.27. 07:05

Megrendelésre házhoz mehet a falu könyvtára Pázmándon

A jelen helyzet hatására tűnődött el Kemény Botond, a pázmándi könyvtár vezetője azon, hogyan juttassa olvasnivalóhoz azokat, akik eddig előszeretettel látogatták meg a könyvek birodalmát.

S. Töttő Rita

Önkormányzati fenntartású intézményekben, így könyvtárban is van lehetőség nyári munkát vállalni

Fotó: Shutterstock

A könyvtár házhoz megy! – e néven indított szolgáltatást a pázmándi diákok, szülők és minden olvasó számára Kemény Botond Pázmándon. A koronajárvány miatt ugyanis a könyvtár is zárva, üresen tátong. Még a légy zümmögését is hallani az árván maradt kötetek között. Az ötlete igazán példamutató, és a kisebb településeken, mint amilyen Pázmánd, kivitelezhető is.

– A cél az, hogy a tanulmányok zavartalan folytatásához szükséges művek ebben a nehéz időszakban is mindenki számára hozzáférhetőek legyenek – mondja felhívásában a könyvtárvezető, aki azonban tudja, nem csak a diákoknak jöhet jól az ötlete. Az online világát hívja segítségül a könyvkölcsönzéshez, azért, hogy így is elkerülhetőek legyenek a személyes találkozások, érintkezések.

– Abban szeretnénk segítséget nyújtani, hogy otthonról tudják megtekinteni könyvtárunk kínálatát az olvasók, tudjanak válogatni, keresni a könyvkészletünkben és meg is tudják rendelni a kiválasztott művet. A beérkezett kéréseket rögzítem, a könyveket előkeresem, az olvasó nevére lekönyvelem és a megadott pázmándi címre el is viszem. Kesztyűben és maszkban dolgozom, így a könyveink jelenleg biztosan nem fertőznek, a visszahozott darabokat pedig fertőtlenítjük – mondja.

A Pázmándi Könyvtár állománya a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár honlapján (vmk.hu) keresztül érhető el. Kemény Botond minden részletre kiterjedő segítséget nyújt ahhoz, hogyan kérhetik a kölcsönzést online azok, akik eddig ezzel a lehetőséggel még nem éltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában