A mindenkori cél: élhetővé tenni a települést, élve a lehetőségekkel

2019.09.10. 07:30

A mintegy 2300 fős Előszálláson több civil szervezet, önszerveződő csoport ténykedik

A regnáló polgármester, Farkas Imre pár napos volt, amikor Előszállásra „költözött”. Vagyis lényegében születése óta a településen él, amely – vallja – nagyban segítette, segíti munkáját.

Szanyi-Nagy Judit

Hamarosan ismét szüreti mulatságra készülhetnek az előszállási lakosok, néptáncosok

A település lakosságszáma stagnál, a Dél-Fejér megyei falut körülbelül 2300-an lakják. Szinte mindenki ismer mindenkit, bár Előszállásra jellemző, hogy nagy a „fluktuáció”, azaz egyes családok hosszabb-rövidebb időre elhagyják a nagyközséget, majd visszatérnek oda – tudtuk meg az elöljárótól. A település vezetője leginkább az összefogásra büszke: arra, hogy megannyi civil szervezet és önszerveződő csoport ténykedik Előszálláson, s így mindenki segít a másiknak. Ezt a közösségi összefogást már a kisgyermekek is korán magukba szívják, hiszen az óvodások, iskolások az események többségén megjelennek.

Apropó, rendezvények: rendszerint nagy sikerrel zajlik a falunap, a közös disznóvágás, de a hagyományos, akár nemzeti ünnepekhez kapcsolódó megemlékezéseket sem hagyják ki. A Szállás-napok keretében szinte minden évben átadnak valamit, 2017-ben például a Lepkekertet, 2015-ben a falumúzeumot, 2014-ben a Macskahidat avatták fel.

A felújított művelődési házat és az új székeket a Szállás-napokon avatták fel Fotók: Szanyi-Nagy Judit

Az eltelt öt év alatt megújult a ravatalozó, véghezvitték a régóta áhított szennyvízelvezető rendszer kialakítását, műfüves focipálya épült, szigetelték a közintézményeket, több épület – például a hivatal, az óvoda, az étkező és a fogorvosi rendelő – napelemet kapott, s a művelődési házat is felújították. Hol pályázati forrásból, hol önerőből. Az 1963-ban épült közösségi tér – amely korábban évtizedeken át diszkóként működött – nagy változásokon ment keresztül: cserélték a tetőt, a vizesblokkot, megújult a színpad, a nyílászárók, de új székek, asztalok is kerültek oda. Farkas Imre szeretné, ha a külsőleg és belsőleg hamarosan egyaránt takaros épület rentábilis lenne, vagyis akár fizetős rendezvényeket is szervezhetnének ott.

A Mikulásfutás Előszállásról indul és Nagykarácsonyban, Mikulásfalván végződik – van benne potenciál

A jövőben további intézményeknél szeretnének szigetelni, tetőt cserélni (például a fogorvosi rendelőnél, a Mandalánál), a már jól működő piachoz egy méltó helyet szeretnének, valamint a közutat, a járdákat és az árkokat tennék rendbe. A további igények között szerepel még a buszmeg­állócsere is: a tervek ugyan már 2014-ben elkészültek, azonban egy megállófelújítás után a csatornázás közbeszólt. Most újra kell kezdeni a terveztetési, engedélyezési folyamatokat. A polgármester a jövőre nézve azt is elmondta: nagy segítség lenne a településen élőknek, ha újra működne a vasút. Az infrastruktúra ugyanis adott…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában