Testvérek a világ minden tájáról

2019.06.01. 07:30

Újabb egyezményt írtak alá a résztvevők a Velencei-tó partján

Múlt csütörtökön üdvözölték a városban, és vasárnap köszöntek el a gárdonyiak német, osztrák, finn, francia, lengyel, erdélyi és észt testvértelepülési barátaiktól.

S. Töttő Rita

A polgármesteri hivatal előtt rendeztek nagyszabású ebédet a vendégeknek, a házigazda Erdei Péterné alpolgármester és Tóth István polgármester volt (jobbról)

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Nagyszabású testvérvárosi találkozó keretében ismerkedtek a gárdonyiak testvértelepüléseik küldötteivel, egymás szervezeti felépítésével, intézményrendszerével, magyarországi segítőjük és koordinátoruk pedig Erdei Péterné, Gárdony alpolgármestere volt.

Mindenki magáénak érzi a rendezvényt

A találkozó fénypontja a gárdonyi polgármesteri hivatal előtti téren megrendezett ebéd volt, ahol ezúttal a nyelvek bábeli zűrzavarában is volt valami, ami segítette a megértést – az összetartozás érzése. Ebben szerepet játszott az is, hogy a rendezvényre meghívták az összes gárdonyi szervezetet, egyházat, sport- és nyugdíjasklubot is. Az utóbbi tagjai nem mellesleg fantasztikus süteményekkel, palacsintákkal egészítették ki az ízes, fűszeres pörkölt élményét.

A polgármesteri hivatal előtt rendeztek nagyszabású ebédet a vendégeknek, a házigazda Erdei Péterné alpolgármester és Tóth István polgármester volt (jobbról)
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

 

A 250 főre készített ebéd, azon túl, hogy igazi hungarikum volt, köszönhetően a szarvasmarha alapanyagnak, fontos társadalmi integráció mentén készült – emelte ki az alpolgármester asszony, ugyanis az ötcsillagos étterem séfjének fogyatékos segítői voltak az étel elkészítése során. – Ez az ebéd azonban nem csak a gasztronómiáról szól, azt szerettük volna megmutatni vendégeinknek, hogy milyen az igazi magyar vendégszeretet, ami azért is sikerülhetett olyan jól, mert minden résztvevő magáénak érzi a rendezvényt. Ám az, hogy hogyan is lehet ennyi élő és aktív testvértelepülési kapcsolata egy városnak, igen érdekes kérdés. – Nagyon különös, de mindenki minket talált meg, senkit nem kerestünk – tárta szét a kezét az alpolgármester asszony, aki elmesélte, hogy volt település, amely régi helyi kapcsolat révén keresett meg, mások pedig egyszerűen csak besétáltak a hivatalba azzal, hogy ők szeretnének megismerkedni Gárdonnyal – s ebből mindig valahogy egy testvérvárosi szerződés köttetett. Nagyszerű és oda-vissza működő kapcsolatok alakultak így ki, melyeknek köszönhetően válhatott ilyen népessé és sokszínűvé a gárdonyi testvérvárosi találkozó is. Ehhez uniós pályázati támogatás is segítségükre volt, tette hozzá Erdei Péterné.

Az ebéd ezúttal kétszázötven fő részére készült
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A kikapcsolódás azonban nem merült ki ennyiben, a gárdonyiak elvitték külföldi vendégeiket a főváros és a Velencei- tó főbb nevezetességeihez is. Ám mindemellett jutott idő a hivatalos eseményekre is, mégpedig pénteken, a VVSI Sporthotelben megrendezett, a gyermekek jövőjéről szóló konferencia keretében, melynek fővédnöke Tessely Zoltán országgyűlési képviselő volt. Tihanyi Tamás, a Gárdonyi Csillagok Helyi Közösség munkaszervezet vezetője pedig tolmácsok segítségével mutatta be a magyar nevelési- oktatási struktúrát. A találkozó keretein belül egyezményt is aláírtak a résztvevők, melynek fő témája is a gyermek volt. A résztvevők ünnepélyes aláírásukkal biztosították ugyanis egymást arról: megegyeznek abban, hogy gyermekeik jövője érdekében megtartják a megfelelő egyensúlyt a nevelésben az ember és a természet, az ember és a környezet, az ember és a modern technika, valamint a virtuális világ, azaz a számítógép világa között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában