Megörökölt problémák

2019.02.05. 15:30

Ha elfogadja a közgyűlés, 1,2 milliárdot költenek idén Öreghegyre

Az öreghegyi iskola ének-zene termét ezúttal a városrész lakói „bérelték” ki. Kritikáikat bátran megfogalmazták.

Szanyi-Nagy Judit

Ha a költségvetés-tervezetet elfogadja a közgyűlés, 1,2 milliárdot költenek idén Öreghegyre

Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Az első felvetés a helyszínhez kapcsolódott: többen sérelmezték, miért az iskola második emeletén zajlott a fórum, hiszen így a sok esetben mozgásukban korlátozott résztvevők hamar akadályba ütköztek. A terem jobbára mégis megtelt, és a kedélyek is lecsillapodtak, amikor kiderült, a közösségi házat mások foglalták le, ezért kellett helyszínt változtatni. Ezt követően – kinek örömére, kinek bánatára – az Aranybulla programról hallhattak a résztvevők. Az itt bemutatott prezentációból körvonalazódott: az Árpád-ház program keretében érkezik támogatás a 2022-es Aranybulla-emlékévhez kapcsolódó felújítás kivitelezéséhez. Amely a tervek szerint szintén 2022-re valósul meg, egy igazi közösségi helyszínt teremtve.

Ha a költségvetés-tervezetet elfogadja a közgyűlés, 1,2 milliárdot költenek idén Öreghegyre
Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Az Aranybulla-emlékműnél központi rendezvénytér kialakítását tervezik, többek között egy faburkolatú pihenőterasz kiépítésével. A területen helyet kap még kerékpáros-pihenő, ivókút, szalonnasütő, parkoló, buszforduló, valamint a történelmi múltat megidéző információs táblák is. Lakossági kérdésre a tervező elmondta: a Csúcsos-hegy három szánkópályájából egyet alakítanak át (a Nagyszombati út felőli részt), ide díszlépcsőt képzeltek el. A lakosok terveikkel, ötleteikkel, véleményeikkel az önkormányzati főépítészi irodát kereshetik.

Gátolják a munka haladását

A fórum központi témája az öreghegyi utcák helyzete volt. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, az egyes útfelújítások csak akkor kezdődhetnek el, ha az azokhoz szükséges alapkövetelmények is teljesülnek. Ilyen például a közműrendszer (csapadékelvezetés) megfelelő kiépítése. Ehhez elengedhetetlen egy nagy gyűjtő kialakítása, amely szerepet a Fiskális út tölti majd be. De a rendelkezésre álló forrás mennyisége is problémát jelent, hiszen a belterületi utakra rendszerint kevés támogatás érkezik, azokat nagyrészt önkormányzati önerőből kell felújítani. Ugyanakkor a fehérvári útrendszer nagy, és ha egy főszakaszt éppen felújítanak, arra is figyelni kell, hogy más forgalmas csomópont helyrehozatalával ne hátráltassák még inkább a közlekedőket.

Ráadásul Öreghegyen megörökölt problémákról is beszélhetünk: bizonyos utcák nem elég szélesek (például járda kialakításához), vagy a már-már ad hoc módon elhelyezett kerítések – amelyek így akár másfél méterrel is a közterületre lógnak – gátolják a munka haladását. E témában a lakók megegyezésére van szükség. Felújításért kiáltottak a Szepesi és a Trencsényi utcában, a csapadékvíz-elvezetést szeretnék megoldani a Bártfai és a Donát utcában, más pedig forgalomlassítást igényelt a Nagyszombati utcában.

A Közlekedési Iroda vezetője, Nagy Zsolt elmondása alapján idén a Fiskális út (Budai út–Pozsonyi úti körforgalom) folytatását, a Zsolnai és a Budai út közötti szakasz korszerűsítését (járda a lakóházak felőli oldalon, buszöblök, kerékpársáv kialakítása), valamint a Homonnai és a Poprádi utca felújítását tervezik. Csak ebben az évben összesen mintegy 1,2 milliárd forintot költenének Öreghegyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában