Bérmegállapodás, kompromisszumokkal

2019.02.22. 07:00

A Densóban már aláírták a megegyezést a vezetők és az érdekvédelem képviselői

A megyeszékhely egyik legnagyobb vállalatánál, a Denso Kft.-nél szerdán későn este megszületett a bérmegállapodás a vezetőség és a vállalatnál képviselettel rendelkező szakszervezetek között.

B. Kiss László

A béremelésnél nem lehet csupán a múlt évi nyereséget figyelembe venni – mondta Szincsák Attila

Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap

Mindenkinek egységesen 10 százalékkal emelik az alapbérét, és bevezetik a szenioritási jutalmat – ez amolyan havi rendszerességgel fizetett „hűségpénz” –, amelynek összege a Densónál eltöltött évek arányában emelkedik. A bérmegállapodás hátteréről és kihatásairól kérdeztük Szincsák Attila gazdasági igazgatót, aki 2018 decemberében a Fehérvár Gazdaságáért díjat vehette át a város vezetőitől.

Szincsák Attila elmondta, hogy a Denso a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója. A japán cégcsoport fehérvári cégét 1997-ben alapították, az üzem jelenleg ötezer dolgozónak ad munkát. A 2008-as válság hatására a cég változtatott korábbi stratégiáján, aminek következtében túlságosan nagy volt a kiszolgáltatottsága egy-egy vevőnek. Az azóta eltelt időt tekintve a legutóbbi gazdasági év – amely márciusban zárul – lesz várhatóan a fehérvári gyáróriás számára a legsikeresebb, árbevétele megközelíti a 750 millió eurót, azaz a 240 milliárd forintot.

– A cég vezetése készült a bérek áprilisi emelésére, az emelés mértékére vonatkozó, megnövekedett igények azonban meghaladták az eredeti terveinket – fogalmazott az igazgató. – A bérfejlesztés mértékének megállapításánál nem lehet csupán a múlt évi nyereséget figyelembe venni – hangsúlyozta Szincsák Attila. Ahhoz, hogy – a munkavállalók változatlan létszáma mellett – a megemelt béreket hosszabb távon is ki tudják fizetni, javítani kell a termelékenységet.

– Ez lenne az alapja egy fenntartható fejlődésnek, ami ugyanolyan fontos a munkavállalóknak, a vállalatnak és a városnak is, hiszen mi vagyunk az egyik legnagyobb adófizetői! Amennyiben ezek közül bármelyik fél irracionális elvárást támaszt, az nagymértékben kihatással van a másik kettőre, így a fenntartható fejlődés nem garantálható – mondta az igazgató.

A béremelésnél nem lehet csupán a múlt évi nyereséget figyelembe venni – mondta Szincsák Attila
Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap

– A Denso Gyártó Magyarország Kft. vezetése, amikor tárgyalóasztalhoz ült a cégnél levő szakszervezetek és az üzemi tanács képviselőivel, arra próbált rávilágítani – tudtuk meg –, hogy nemcsak az országban zajló folyamatokat kell figyelembe venni az emelés mértékének meghatározásánál, de – autóipari beszállítóként – az autóipar egészének helyzetét, kilátásait is. Márpedig az, hogy a brexit, azaz az Egyesült Királyság EU-ból történő kiválásának kérdése holtpontra jutott, olyan bizalmatlanságot szült, hogy a Nissan és a Honda is bejelentette: távozik a szigetországból. Ez egyúttal ezeknek a gyártókapacitásoknak az Európából történő kivonását is jelenti. Új helyzetet teremtett a dízelbotrány, aminek következményei teljességgel még nem mérhetők fel. A jövőt az elektromos autók jelentik ugyan, de az, hogy térnyerésük milyen gyors és milyen mérvű lesz, megjósolhatatlan. Végezetül, de nem utolsósorban várhatóan erőteljesen lassul a német gazdaság növekedésének üteme, márpedig hazánk gazdasága ezer szállal kötődik a némethez. A Denso, amely közvetlen beszállítója az autógyáraknak, nem tudja áthárítani a béremelés révén megemelkedett költségeket a neki dolgozó, kisebb hazai cégeknek, mint ahogy ezt mi sem tudnánk átvállalni a mi vevőinktől – fejtette ki a Hírlapnak Szincsák Attila.

Kompromisszumos megállapodás született, ami jó példával szolgál a jelenlegi helyzetben – tűnt ki Bognár Ferenc, a cég reprezentatív LIGA Szakszervezet képviselőjének lapunknak adott nyilatkozatából is.

Jegyzet

A páva és a Denso

Azt hiszem, nem kell túl sokat gondolkozni azon, hogy kijelenthessük, nagyszerű dolog történt most a Denso fehérvári gyárában. Hosszas egyeztetés után a gyár vezetése és az érdekképviseletek megállapodtak az alapbérek emelésében, az operátori kezdőbérekben, a hiányzásmentességi jutalékokban, az év végi juttatásokban, a féléves bónuszokban és még a hűséges dolgozók jutalmazásában is. Ma már le merem írni, amit pár nappal ezelőtt – bár tudtam – még nem tehettem meg. Márton Roland szocialista politikus számára fontosabb volt az általa „rabszolgának” titulált törvényt előcitálni a Denso bejáratánál készített videós bejelentkezésében, csak azért, hogy a kormányon rúghasson egyet. Ahogy az érdekvédőktől megtudtam, nem sokon múlott, hogy a politikai pontgyűjtésnek majdnem az lett az eredménye, hogy nem állapodnak meg a Densónál. Szerencsére a tárgyaló feleknek fontosabb volt a gyár és az ott dolgozó ember, mint a politikai páváskodó. NZP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában