Régóta gondot jelent

2019.02.13. 07:40

Az 1-es helyett a régi főút mellé teszik le a hulladékot?

Lapunkhoz is eljutott az a gépjárműből készült videó, amely az egyik közösségi hálón látott napvilágot, és azt hivatott bemutatni, hogy a régi főút mentén Bicske és Herceghalom, illetve Etyek között több helyen is nagy mennyiségű, illegálisan lerakott hulladék hever az út szélén, főként az árokban.

Borsányi Bea

Az 1-es helyett a régi főút mellé teszik le a hulladékot?

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mint megtudtuk, az érintett útszakaszok a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez tartoznak, ezért elsőként tőlük kérdeztük meg, tudnak-e a szemétről, illetve milyen lépéseket terveznek az eset kapcsán. Mint kiderült, nem egyedi jelenségről van szó, Bicske környékén régóta küzdenek az illegális szemét lerakása ellen. – Ideális esetben, ha ismert az elkövető, a rendőrség szabálysértési eljárást indíthat ellene, ám jelen esetben nem erről van szó. Ez azt jelenti, hogy nekünk mint a terület kezelőjének kell elszállítanunk a szemetet, másfelől tennünk kell annak érdekében, hogy megakadályozzuk hasonló esetek előfordulását a jövőben – tájékoztatott Molnár István Fejér megyei igazgató.

Az 1-es helyett a régi főút mellé teszik le a hulladékot?
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az érintett területet vadkamerával figyelik majd, és a fényképfelvétel birtokában rendőrségi feljelentést tesznek. Ezenfelül az egyik útcsatlakozást, amelynek nincs a közlekedés szempontjából funkciója, hatékonyan lezárják, így oda nem tudnak szemetet hordani. Az igazgató azt is elmondta, hogy az 1-es számú főút – amely a jelen hírben szereplő régi főút mellett fut – illegális szemétlerakás szempontjából korábban is neuralgikus pontnak bizonyult, amelynek főként az öbölszerű megállóhelyeiben gyűlt fel rengeteg szemét. Ott azonban többéves kemény munkával és az említett módszerrel sikerült megszüntetni a jelenséget. További információként Molnár István azt is megemlítette, hogy tavaly csak az illegálisan lerakott hulladék elszállítására mintegy 60 millió forintot költött a Közút.

Ahogy azt Bicske Város Önkormányzatától megtudtuk, a város évek óta hatalmas anyagi erőfeszítéseket tesz az illegális szemét felszámolására és elszállítására. Rendszeresen csatlakozik a Te szedd! akcióhoz is, mely során nagy területeket tisztít meg a város lakóinak segítségével. 2016 óta pedig mezőőröket is alkalmaz, akik tevékenységének köszönhetően számtalan feljelentést is tettek már. Bizonyos területeken vadkamerákat is felszereltek, ám a most érintett útszakaszon pont egy sincs telepítve. Mindezeken felül az önkormányzat január végi képviselő-testületi ülésén úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt Az illegális hulladéklerakók felszámolása című pályázatra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában