hálával gondolnak a csapatra

2018.11.13. 17:30

Mentős tortával köszönték meg a móri mentők segítségét

A mentők teszik a dolgukat – mentenek, segítenek, s néha az élet születésénél is ott vannak. Köszönetet ugyan nem várnak, mégis jól eső érzés, amikor valaki kifejezi a hálájukat. Ahogy tette ezt a Géringer család is, akinek babája épp egy évvel ezelőtt született, nem várt módon otthon. A mentők megjelenése volt az első megnyugtató pillanat számukra aznap…

S. Töttő Rita

A tortát Hollósi Norbert vette át Fotó: A mentőállomás

Olyan gyorsan, szinte fájások nélkül született Levente egy évvel ezelőtt a Géringer családba, hogy még elindulni sem volt idő otthonról – akkor ezt a történetet megírtuk, hiszen nem mindennapos dolog még a mentők életében sem, hogy egy nem tervezett otthonszülésnél segédkezzenek, pláne nem az, hogy mire odaérnek, a baba már meg is született. Az édesanya, Géringerné Mészáros Izabella azóta is a történtek hatása alatt van, hálája pedig töretlenül tart. Kisfia boldog, jól fejlett egyévessé cseperedett, akinek születése egy életre a családi legendárium részévé vált. A móri mentők számára is emlékezetes esemény volt, s noha lehetne mondani: csak tették a dolgukat, hiszen ez a hivatásuk, mégis a köszönet, amit ezért kaptak, jóleső érzés számukra is. És nem mindennapi… A Géringer család ugyanis egy mentős tortával lepte meg őket hétvégén, vagyis épp egy évvel a történtek után.

– Azóta is minden szombaton eszembe jutnak az akkori események, ahogy az előszobában megszültem Levit… Amikor beléptek a mentők, elképesztő megkönnyebbülést éreztem! Tudtam, hogy mostantól minden rendben lesz – emlékezett vissza Izabella, aki nagy gondot fordított arra, hogy köszönetét méltóképpen fejezhesse ki azoknak, akik kisfia szakszerű, óvó, odafigyelő ellátásában részt vettek.

A tortát Hollósi Norbert vette át
Fotó: A mentőállomás

Kis utánajárással kiderítette, ki volt akkor szolgálatban, így épp annak tudta megköszönni a segítséget, akit illetett. – Nagyon szerettem volna a diszpécsernek is köszönetet mondani, aki telefonon végig segédkezett a szülésnél, és igyekezett úrrá lenni a félelmeinken, de sajnos az ő személyét már nem tudtuk kideríteni – tette hozzá Izabella, remélve, hogy e sorokon keresztül azért valahogy eljut hozzá a hír. A tortát Hollósi Norbert vette át a móri mentőállomáson, aki mit sem sejtett a készülő meglepetésről.

– Néha kapunk köszönőlevelet, képeslapot, pár kedves szót, ami nagyon jólesik, de ez a fajta köszönetnyilvánítás nagyon jól esett – vallotta be Norbert, hozzátéve: számunkra ezek a kedves gesztusok nagyon sokat jelentenek. Majd pedig mesélt az akkor történtekről: – Már az odafelé vezető úton, lelkiekben is készültünk arra, hogy bármi megtörténhet, amikor belépünk a családhoz. Láttuk rajtuk, hogy nagyon meg vannak ijedve és hogy nagy megnyugvás számukra az érkezésünk. De hála az égnek, jól sikerült az ellátás és az a fontos, hogy mindenki jól van. S noha gyorsan történt minden, de fel vagyunk rá készülve, ez a dolgunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában