1947-2018

2018.09.15. 07:28

In memoriam: Tóthné Szemes Erzsébet

Életének 71. évében elhunyt Tóth Lászlóné Szemes Erzsébet, a Székesfehérvári Városi Könyvtár címzetes igazgatója, főtanácsosa.

Csató József

A Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola népművelő-könyvtáros szakának elvégzése után a Székesfehérvári Járási Tanács művelődésügyi osztályán helyezkedett el népművelési felügyelőként, majd a járások megszűnése után a Szakszervezetek Fejér Megyei Tanácsának központi könyvtárában dolgozott tovább. Innen hívták át a Székesfehérvári Városi Könyvtárba, ahol először a Budai úti központi könyvtár olvasószolgálati vezetőjeként tevékenykedett, majd két cikluson át igazgatta, vezette a városi könyvtárat. Kollégái tisztelték, szeretették, szakmailag is nagyra becsülték.

2009-ben kötete jelent meg a Székesfehérvári Városi Könyvtár történetéről is, „Könyvtár egy nagy(?) városban (1997-2006)” címmel.

Nyugdíjba vonulása után Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése címzetes igazgatói címmel jutalmazta áldozatos tevékenységét.

2017-ben mutatták be a Forgófejű babák című novelláskötetét.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában