2018.02.01. 20:25
A Don-kanyar hőseire emlékeztek Sárszentágotán
Ünnepi szentmisén emlékeztek a Don-kanyarnál hősi halált halt katonákra a római katolikus templomban.
„Én nem ünneplem őt, én gyászolom / fekete posztós dob nélkül, magamban, / De milliók nevében, akik élnek…” – hangzott el Juhász Gyula verse Sárszentágotán, a katolikus templomban, a Don-kanyarnál hősi halált halt katonák emlékére tartott ünnepi szentmisén és megemlékezésen. Hetvenöt éve, 1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet hadsereg a Don-kanyarnál, mely küzdelemben a 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. „Katonák, akik szent esküjükhöz híven védték hazájukat, nemzetüket. Hazájukat, mely nemcsak az anyaföldet jelentette, hanem elsősorban az otthon maradt feleségeket, gyermekeket és szülőket. Az otthon maradottakért érzett felelősség és szeretet vezérelte őket a hideg orosz télben, és tartotta bennük a lelket az embertelen körülmények között. Hálásak lehetünk, hogy nekünk nem kell átélnünk a háború borzalmait, és nyíltan beszélhetünk az akkori eseményekről és körülményekről” – emelte ki szónoklatában Bognár Károly plébános. A Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete nevében Siák Gábor rótta le tiszteletét elhunyt hőseink előtt, felelevenítve a 75 éve történt eseményeket.