Pákozd

2017.09.27. 07:00

Nyolcadszorra is legyőztük az ellenséget, a pákozdi csata 169. évfordulóján

Dörgő ágyúk, elsütött fegyverek és persze a két szembenálló sereg rohama – nyolcadszor játszották le a pákozdi csatát.

Silye Sándor

Fotó: Pesti Tamás

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete már a 20. alkalommal emlékezett a pákozd-sukorói csata évfordulójára a helyszínen, ezen belül nyolcadszor modellezték le, hogyan állhattak egymással szemben az ellenséges alakulatok, milyen egyenruhában harcoltak a magyar és osztrák katonák, honnan indulhattak a lovashuszárok. Idén hét oktatási intézmény iskolásai közreműködtek ebben, s persze a hagyományőrző huszároknak is nagy szerep jutott. Pergett a dob, dörgött az ágyú, s ha a kiskorú „katonák” az igaziakhoz képest sokkal mosolygósabban rohamozták is az ellenséget, a nézőknek volt alkalmuk kicsit belehelyezkedni a 169. évvel ezelőtti eseményekbe. Összesen 169 diák mint fiatal nemzetőr és a résztvevő hagyományőrző egyesületek alkották a csata szereplőit, a nézőközönségnek pedig – kommentátorként – Hermann Róbert, a Hadtörténeti Múzeum parancsnokhelyettese közvetítette, ki támad, s ki vonul vissza éppen. Jövőre még nagyobb résztvevőlétszámmal tervezik a jeles történelmi eseményt.

A VIII. Honvédfesztivál reggel térzenével kezdődött, majd az ünnepélyes megnyitót Sulyok János, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára mondta. Hallhattuk: fontos, hogy léteznek olyan közösségek, amelyek elkötelezetten ápolják a magyar katonai hagyományokat. Elhangzott: Székesfehérvár fejlesztési tervével összhangban cél, hogy a Nemzeti Emlékhely tovább fejlődjön, mind az infrastruktúra, mind a rendezvények tekintetében.

Sulyok János és Szabó István vezérőrnagy megkoszorúzták a Szabadságharc emlékművét. Utána a Magyar Királyi Kardforgatók rendje kardját suhintotta, megcsodálhattuk az I. András Király Lovagrend, a Magyar Királyi 106. Önálló Honvéd Tüzérüteg, a Magyar Királyi Szent István 3. honvéd gyalogezred, az MN MH Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör bemutatóját. Délre az addig jó idő fokozatosan romlott, a Military Girls még befejezhette műsorát, de Matus Mihály tárogatóművész már nem, elmosta az eső. Ő a sátorban ebédelőknek fújta... Napközben a Bella Italia Múzeum és Bödő Viktória fotóművész kiállítása is látnivalót jelentett.

Délután a komor, de esőtlen ég alatt lezajlott az imitált csata. Este a Sukorói Református Templomban megemlékeztek a Sukorói Haditanács 169. évfordulójáról, ökomenikus imát mondtak a szabadságharc hőseiért. A Honvéd Férfikar műsora tette felejthetetlenné az estét, Kodály és Erkel dalaival. A többi között Bánk bán áriája kórusi átiratának csodáját is fokozták, a Háry János daljáték Toborzó kórusra írt művével.

A héten folytatódik az ünnepi sorozat, minden napra jut rendezvény, közülük is kiemelkedik csütörtökön Székesfehérváron a Hazafiság iskolája pedagógiai konferencia, s a pénteki Összhaderőnemi nap, amelynek során felavatják Miska huszár szobrát, Magyarország legnagyobb katonaszobrát, Pákozd határában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában