táci késelés

2021.10.19. 14:16

Megölte, akinek a házában lakott – A táci késelő neheztelt az anyja párjára

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt indítványozta annak a 22 éves férfinak a letartóztatását, aki 2021. október 17-én, egy Fejér megyei településen, több késszúrással megölte a sértettet.

Fejér Megyei Főügyészség

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított az anyja és a férfi által kötött tartási szerződés alapján lakott a sértett házában. A gyanúsított neheztelt a férfira, mivel az anyjával rosszul bánt, és tudta, hogy a sértett halála esetén a ház az anyjáé lesz. A férfi 2021. október 17- én reggeltől italozott a helyi büfében, majd a sértett hívására hazament, ahol szóváltásba keveredett vele, többször megszúrta a férfit a nyakán, a vállán és a fején, majd értesítette a segélyhívót. A kiérkező mentősök a férfi életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen elhunyt.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel, – amely 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – fennáll a szökés, illetve elrejtőzés veszélye. A gyanúsított a cselekményét vele szemben más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt állva követte el, így vonatkozásában a bűnismétlés veszélye is fennáll.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírója a keddi napon, telekommunikációs eszközzel megtartott ülésen fog dönteni.

Frissítés:

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/itelet-szuletett-a-22-eves-taci-keselo-ugyeben-5378375/[/embed]

Előzmény:

https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/a-penz-lehetett-a-taci-keseles-oka-5376629/

https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/orizetben-a-taci-gyilkos-aki-tobb-kesszurassal-oltotta-ki-egy-62-eves-ferfi-eletet-5374076/

https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/halalra-szurkaltak-egy-ferfit-vasarnap-delutan-tacon-5371766/

Frissen Fejérből

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik