Frissen Fejérből

2021.09.02. 15:00

Disznóperzselővel gyújtottak alá az elektronikai hulladéknak

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a négy személlyel szemben, akik 2019. augusztus 27-én, egy Fejér megyei cég telephelyén 78 m3 elektronikai hulladékot helyeztek el engedély nélkül.

Fejér Megyei Főügyészség

A vádirat szerint a cég ügyvezetője annak ellenére, hogy a hulladék lerakására, gyűjtésére, tárolására engedéllyel nem rendelkezett, egyik vádlott társával 78 m3 nyomtatott áramkörlapot szállíttatott a cég telephelyére. A helyszínre szállított elektronikai hulladékot a három vádlott két 48 méter hosszú, mintegy két méter széles és fél méter magas sorban szétterítette, majd disznóperzselővel meggyújtotta. A keletkezett tüzet az állampolgári bejelentésre kiérkező tűzoltók oltották el. A nyomtatott áramkörlapok és az égetésből visszamaradt körülbelül 5 m3 égetett anyag veszélyes hulladéknak minősül. A vádlottak a hulladék szállítását és tárolását, mint hulladékgazdálkodási tevékenységet hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezték. Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben tárgyalás mellőzésével közérdekű munkabüntetés kiszabását indítványozta – tájékoztatott Dr. Ott István főügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!