nőket futtatott

2020.07.31. 14:15

Újra visszakerülhet a rács mögé Sztojka Iván, Marian Cozma gyilkosa

Többek között kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt nyújtott be szerdán vádiratot az ügyészség a Marian Cozma megöléséért korábban 13 évre ítélt Sztojka Iván ellen.

Sági Zoltán

Fotó: Shutterstock

A férfi, miután büntetését jó magaviselete miatt harmadolták, 2018 nyarán a közvélemény felháborodása mellett került szabadlábra. Ezt követően, mint a 24.hu megírta, nevet változtatott. Életmódot azonban nem, így Sztojkát, pontosabban S. Istvánt 2019 novemberében bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság miatt vették őrizetbe újból. Az elkészült és szerdán benyújtott ügyészségi vádirat szerint a négytagú bűnszervezet tagjainak a közeljövőben kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt kell bíróság elé állniuk Székesfehérváron.

A vádirat szerint a szervezetet irányító terhelt 2019 márciusától augusztusáig a kiszolgáltatott helyzetben tartott sértettet prostitúciós tevékenység végzésére bírta rá, és a jövedelme átadására kényszerítette. Az irányítóval rokoni kapcsolatban álló két vádlott a bevétel leplezése érdekében bankszámlát nyitott, amelyre a sértett a jövedelmét utalta. A terheltek a bank­automatából felvett összegeket a szervezetet irányító férfinak átadták, amellyel a vádlott közel egymillió forintot szerzett meg. A főügyészség vádiratában a bűnszervezet különös visszaeső vezetőjével szemben fegyházbüntetés, további tagjaival szemben börtönbüntetés kiszabását, a bűnös vagyon elvonását, valamint az irányító letartóztatásának fenntartását indítványozta.

Megkeresésünkre Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője megerősítette az üggyel kapcsolatban az általa a 24.hu-nak korábban elmondottakat. Vagyis, hogy a bűnszervezetet irányító vádlottra nyolc, a bankszámlákat nyitó két társára 1 év 8 hónapot, míg a negyedik vádlottra egy év börtönt kértek arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismerik a bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról. A főügyészség emellett arról is rendelkezett, hogy szüntessék meg az érintett vádlott Cozma-ügyben lévő feltételes szabadságra helyezését. Ez azt is jelentheti, hogy ha Sztojkát végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, akkor a feltételesen elengedett 4 év 5 hónapot is le kell ülnie.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!