elfajult a verekedés

2020.07.17. 10:28

Benzinnel locsolta le, és fel akarta gyújtani haragosait a fehérvári nő

A Fejér Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és további bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a nővel szemben 2020. július 17-én, pénteken, aki Székesfehérváron egy bevásárlóközpont előtt benzint öntött haragosaira, majd egyiküket megpróbálta felgyújtani.

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: police.hu

A vádirat szerint 2019. szeptember 22-én reggel a vádlott több társával együtt azért ment egy székesfehérvári bevásárlóközpont elé, hogy egy korábbi nézeteltérést tisztázzanak egy másik családdal. A két nagy létszámú társaság között dulakodás alakult ki, minek során a terhelt a magával vitt motorbenzint a haragos család két női tagjára locsolta.

Miután a sértettek egyike eltávolodott a csoporttól, az elkövető a nála lévő öngyújtóval meg akarta gyújtani a másik sértettet, akinek azonban sikerült kivernie a nő kezéből az öngyújtót.

A sértettre locsolt benzin meggyújtása esetén halálos égési sérüléseket és lényeges testi gyötrelmet okozhatott volna.

A vádlott cselekménye egyik esetben kísérleti, míg a másik sértett vonatkozásában előkészületi szakban maradt.

Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta 2020. július 17-én, pénteken.

Előzmények:

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tomegverekedes-tort-ki-fehervaron-hat-embert-allitottak-elo-a-rendorok-3292020/[/embed]

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tobb-szemelyt-benzinnel-locsolt-le-egy-no-a-fehervari-tomegverekedesben-3294138/[/embed]

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/egy-honapra-letartoztattak-a-benzinnel-locsolo-not-3297021/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!