Nagyobb védelmet kapnak a sporttársak

Székesfehérvár - Keményedtek a szurkolói rendbontásokra vonatkozó szabályok, és az MLSZ is szigorúbban lép fel a játékvezetők elleni erőszak megfékezéséért, amit egy alsóbb osztályú mérkőzésen is jó észben tartani.

Matók János

Még az őszi idény kezdete előtt országszerte komoly tiltakozást váltott ki a szurkolói csoportokból a kormány sporthuliganizmusra vonatkozó törvénycsomagja, amely az eddigi szabálysértéseket bűncselekménnyé minősíti, és akár hároméves szabadságvesztéssel is sújthatja a rendbontókat. A Btk. módosításával a jövőben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt területére jogosulatlanul belép, vagy oda bármit is bedob. Három évig terjedő büntetés jár, amennyiben a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve, vagy különös visszaesőként követik el. Az elkövetők őrizetbe vehetők, előzetes letartóztatásuk elrendelhető. Szerepel a jogszabályban, hogy a nézők a sportesemény helyszínére csak akkor léphetnek be, ha felszólításra igazolják magukat, illetve tudomásul veszik, hogy kép- és hangfelvétel készülhet róluk.

Az MLSZ törekvése világos, szeretné az erőszakot távol tartani a futballpályáktól, és leszámolna a "megvettem a jegyem, azt kiabálok, amit akarok" tévhittel. Ezektől a szigorú büntetésektől is reméli, hogy egy-egy mérkőzés családi eseménnyé válhat.

- A Btk. változásait, a szigorúbb szankciókat a Fejér megye futballéletében szereplőknek is jó lenne átolvasgatni, mert csak az őszi idény során háromszor történt olyan eset - egy zichyújfalui játékos lefejelte, egy tordasi megszorította a játékvezető nyakát, egy magyaralmási néző fejbe rúgott egy játékost -, amelynek rendőrségi feljelentés lett a vége. Ezek az ügyek még folyamatban vannak, de az MLSZ elnöksége a játékvezetők elleni agresszív viselkedés s a sporthuliganizmus megfékezésére határozatot hozott, amely így szól: "Bármilyen osztályú mérkőzésen, amennyiben tettleges támadás szenvedő alanya a játékvezető, akkor az MLSZ és területi igazgatósága - a törvényi feltételek fennállása esetén - büntetőfeljelentést tesz, és fegyelmi eljárást kezdeményez az elkövető ellen - hívta fel a figyelmet Schneider Béla, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának vezetője."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!