Hatalmas az érdeklődés a Fehérvári Civil Központ iránt

Székesfehérvár - A volt Technika Házában tartottak kedden fórumot az érdeklődő civil szervezetek számára a közeljövőben berendezendő Fehérvári Civil Központ kérdéseiről.

Lukács Károly

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta: a Fehérvári Civil Központtal egy lehetőséget kínálnak a városi civil szervezeteknek.
- Nem kötelező, amennyiben a beköltözni nem kívánó civilek megtartják korábbi székhelyüket, április 1-jétől meghosszabbítjuk szerződésüket. Ilyenkor bérleti díjat nem kell fizetniük, ám az önkormányzat nem tud  működési támogatást nyújtani nekik.


Mint mondta, az idei év  tesztidőszak. A központ üzemeltetési költsége  az önkormányzatot terheli, ez nagyjából 50-60 millió forintot tesz ki a becslések szerint. Ebben az összegben azonban nincs benne a telefon- és az internethasználat. Az önkormányzat legalább egy, város által finanszírozott álláshelyet is biztosít a központban.  Az időszakos tevékenységre való tekintettel azonban nem minden civil egyesületnek lesz saját irodája.
Posch Dániel, a városi Civil Szolgáltatási Iroda vezetője elmondta: jelenleg az igényfelmérés folyik, valószínűleg több az igénylő, mint a rendelkezésre álló helyek száma. Ilyen esetben pályázatot írnak ki két héten belül. Ezenkívül beszélt az 1 százalékos programról, amelynek célja, hogy az adóból felajánlott összegek a városban maradjanak. A támogatásra jogosult szervezetek a város honlapján regisztráltathatják magukat.


Az iroda a népszerűsítésben is segítséget ad - mondta Temesvári Márta kommunikációs munkatárs. A helyi szervezetek részére tájékoztatókat, programok szervezését is felvállalják, segédkeznek majd sajtóközlemények kiadásában is. A fórumon Kovács Adrien aljegyző ismertette a civil szervezetek önkormányzati támogatásának lehetőségeit és szabályait. Kitétel, hogy székhelyük Székesfehérvár legyen, de minimum itt fejtsék ki tevékenységüket. A felszólalások végeztével választ kaphattak kérdéseikre a megjelent szervezetek képviselői. Az Alternatíva Mozgássérült Egyesület például az épület nem teljes akadálymentességét nehezményezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!