Civilközpont a centrumban?

Székesfehérvár - A civilek kaphatnak otthont az egykori Technika Házában, felújítják a Kisteleki úti bölcsödét - erről is dönthet a fehérvári képviselő-testület a csütörtöki ülésén.

Kocsis Noémi

A Vöröskereszt ugyan már helyet kapott a volt Technika Házában, ám az épület olyan nagy, hogy egyfajta Civil Ház is működhetne benne, elférnének itt az egyesületek, egyéb szervezetek. A fehérvári képviselőtestület  a csütörtöki ülésén tárgyalja ezt az előterjesztést. Ugyancsak szó lesz  a IV-es számú, Kisteleki úti bölcsőde felújításáról, melynek édekében közbeszerzési eljárást indít az önkormányzat. Az önkormányzat közlekedésbiztonsági pályázaton is szeretne indulni, hogy kialakítsa a Berényi út balra kanyarodó sávját a Csala felől a belváros felé  érkezők számára. Ugyancsak ez a pályázat segíthetné a csalai gyalogos átkelőhely és az ehhez kapcsolódó közvilágítás megteremtését.
A Várkörúton működő Család és Nővédelmi Központ részére  új ultrahang-diagnosztikai berendezés beszerzésében is segít az önkormányzat, ehhez ugyancsak közbeszerzési eljárást kell kiírni. Ugyancsak tárgyal a testület arról a javaslatról, miszerint Székesfehérvár létesítsen testvérvárosi kapcsolatot a Hargita megyei Csíkszeredával.
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat visszavásárolta a Budai úti bevásárlóközpont és a Lövölde utca közötti üres területet, mert annak tulajdonosa nem teljesítette határidőre a beépítési kötelezettségét. Most a város hasznosítani kívánja a jelentős nagyságú területet, vevőt keres rá. Az eladás megindításáról ugyancsak a  közgyűlés dönthet.

Civilközpont a centrumban?

Évek óta megoldatlan probléma a civil szervezetek megfelelő elhelyezése, áll Cser-Palkovics András polgármester előterjesztésében, amely egy kiszemelt helyszínt, a Technika házát is megnevez. Az ingatlan jelenleg kihasználatlan, benne ideiglenesen a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete használ néhány helyiséget, ám a több, mint 2600 négyzetméteres, többszintes, nagy értékű, központi helyen lévő ingatlan mielőbbi hasznosítása igencsak indokolt. A Technika háza alkalmas lenne arra, hogy az alagsori helyiségeket elsősorban karitatív szervezetek raktározási célra használják, míg a földszinti és emeleti irodákban karitatív, környezet-, és érdekvédelmi szervezetek használhatnák tartósan, vagy eseti jelleggel. A közgyűlés elé szánt határozati javaslatban az szerepel, hogy a fenti három kategória élvez elsősorban prioritást, az egyéb tevékenységű cicivil csoportok a fennmaradó szabad kapacitás erejéig használhatnák az épületet.
Az egyesületeket, alapítványokat jelenleg tömörítő CISZ (2009 óta Civil Szervezetek Regionális Szövetsége) szolgáltatásokat biztosít tagjainak. Elekes Zsuzsa elnök elmondta, egyértelmű elképzelésekkel őket még nem keresték meg arról, kapcsolódna-e a tervezett központ a most a Balatoni úton működő szolgáltatóházhoz. A lehetséges központot az is indokolná, hogy az önkormányzati tulajdonú helyiségeket bérlő szervezetek közül soknak március 31-én lejár a bérleti szerződésük, így  ha a helyiségeket piaci alapon hasznosítják tovább  az ő helyzetük rendezetlen maradna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!