A Jobbik bicskei elnöke felügyelhette a Hiller elleni akciót - írja a Magyar Nemzet

FMH - Amint arról korábban írtunk, a Jobbik bicskei elnökét azzal gyanúsítják, hogy lőszerek beszerzésében segédkezett a Magyar Nyilai nevű csoport számára. Lapinformáció szerint most felmerült, hogy a jobbikos politikus a Hiller István háza elleni támadásnál is jelen volt.

MTI

Nemcsak a lőszerek beszerzésénél segédkezett, hanem Hiller István háza elleni támadásnál is jelen volt Rihó Krisztián, a Jobbik bicskei elnöke - írta szerdai számában a Magyar Nemzet részben Benkő György százhalombattai vállalkozónak az ügy egyik gyanúsítottjával készült hangfelvételére hivatkozva.
A napilap azt írta: információik szerint az adonyi illetőségű Ecsődi László elleni akciókor Rihó nem csatlakozott a Hunnia Mozgalomhoz, ám jelen volt, amikor 2007-ben Hiller István házára rálőttek. A lap információi szerint az oktatási miniszter ingatlana elleni támadáskor a Jobbik bicskei elnöke biztosítóként felügyelt, míg társa kétszer tüzelt az üres házra. 
A terrorizmus és egyéb bűncselekmények miatt három évvel ezelőtt indult ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda tízmilliós nyomravezetői díjat tűzött ki. A hatóság nem nyilatkozik arról, hogy az összeget kifizették-e. Benkő György - aki az ügyben kulcsfontosságú bizonyítékként szolgáló hangfelvételeket készített - tagadja, hogy ő kapta volna a jutalmat - írta a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!