Eltűnik az ember? Új dimenziók nyílnak

2012. december 21. A maja naptárban ez az utolsó bejegyzett nap, ettől kezdődően nem számítanak időt. A nagy átalakulásnak nevezett folyamat ami ezek szerint javában tart közelsége miatt is foglalkoztatja az embereket. Szabó Judit író tíz éve foglalkozik a témával, nemrég Fehérváron beszélt erről.

feol.hu

A maják 2012 -ben befejezik naptáruk írását. A tibeti kolostorokban ezt még tovább írják 2015-ig.  A Biblia Jelenések könyve nagy valószínűséggel ugyanerre az időszakra jósolja Krisztus újbóli eljövetelét. Hamvas Béla filozófiai írásaiban is több helyen elmélyülten ír erről a jelenségről. Szabó Judit író tíz év alatt  hazai és  nemzetközi viszonylatban kutatta a nagy felemelkedésnek nevezett folyamat realitását, lényegét. Kutatásairól öt könyvében számolt be, nemrég nekünk, fehérváriaknak is az Útkereső klub legutolsó találkozóján.

- Milyen meghatározó jeleket talált a maják naptárán kívül arra, hogy a közeljövőben a Földet és az egész emberiséget érintő változások történhetnek meg?

- Számomra mérvadó volt ebben Hamvas Béla több írása is, mindenekelőtt a Titkos jegyzőkönyv és az Aquarius. Hamvas közel ötven éve írta le azt a folyamatot, amely mára kilépett a láthatatlan világból és megjelent a Földön. Írásaiban kifejtette: új faj van születőben, s az ember, ahogy eddig ismertük, jó időre elhagyja a létezés e porondját. Elmondja azt is, hogy ilyen látszólag ugrásszerű fejlődés volt már több az emberiség életében, ahol azok, akik nem tudtak lépést tartani a fejlődéssel, hanem a fejlődés korábbi stádiumai felé léptek, leszakadtak az emberiségről, így a fény helyett a sötétséget választották. Sokan tudnak már erről a kettészakadási folyamatról, de még kevesen vannak, akik felfogják valódi súlyát.

- A Földön valóban egyre több változás történik, leginkább a szélsőséges időjárás, a természeti katasztrófák, a klímaváltozás miatt emlegetjük a Föld végnapjait. Igazak ezek a következtetések?

- Klímaváltozás és szélsőséges időjárás, pólusváltozás már sokszor volt a Föld életében. Ez önmagában semmi különöset nem jelent. Gyakran beszélünk ellenben a növekvő rezgésekről, amelyek most a Földet érik. Ezek a növekvő rezgések abból a kozmikus környezetből származnak, amiben most a Föld halad. A bolygó már régen belépett ebbe a sávba, itt az energiák sokkal intenzívebbek, mint a régi pályán. Közelebb vagyunk a kozmosz középpontjához. Egy darabig ez a rezgésszint még emelkedni fog, aztán a Föld vesz egy fordulatot, és el kezd távolodni ettől a középponttól. Ebben az időszakban van lehetőségünk az átmenetre a másik dimenzióba. Az emelkedő rezgések elősegítik a lélek fejlődését.

- Az emberi társadalom is egyre élhetetlenebbé válik: a tárgyak és a pénz imádata, az önösség előtérbe kerülése, a család és a párkapcsolatok minőségének romlása, megszűnése kerül előtérbe. Ez is része már az átalakulásnak?

- Ezt elsősorban azok élik így meg, akik az anyagban szeretnének maradni. Szétválasztódásról beszéltem, ők azok, akiknek valószínűleg újra meg kell tanulniuk néhány dolgot még az anyagi világban. Ezt a zavart az is okozza egyébként, hogy az emberiség intenzív fejlődése során elavultak a megszokott sémák. Mivel az emberekben nem tudatosult az ok, zavar keletkezik a párkapcsolatok terén is. Az emelkedettebb tudatállapotban már nem lehet visszaállítani a régi rendszert, a megváltozott energiák miatt ez már nem megy. A kapcsolatok instabilitásának oka lehet az intenzív tudatosodási folyamat. Két együttélő ember gyakran nem egyszerre fejlődik. Az egyik tágítja a teret, a másik viszont benne marad a régi mintában, és ha a párkapcsolat alapja nem a szeretet, akkor hosszú távon ez elviselhetetlenné válik. A jövő síkján is van család, de az együttélés módja más. Ott nincsenek olyan kapcsolatok, amelyek az anyagi biztonság megszerzése, a szülői elvárásnak való megfelelés, vagy a szexuális szükségletek kielégítése miatt köttetnek. Társát ott senki nem tekinti tulajdonának. Ott minden párkapcsolat alapja az öröm és a szeretet.

- Előadásában párhuzamos dimenziókról, világokról beszélt. Mit értsünk ez alatt?

- Minden tudatszinthez tartozik egy rezgés, egy frekvencia. A tudatszint fő frekvenciája létrehoz egy külső megjelenést, amit jelenleg síknak vagy univerzumnak nevezünk. Az adott tudatszint és a hozzá tartozó világ alapja mindig egy jellegzetes rezgés. Ezt a világot olyan lények népesítik be, akik belső minőségük alapján össze tudnak kapcsolódni ezzel az alaprezgéssel. Akik ebben a világban élnek, csak az adott világot és egymást érzékelik, a fő rezgésen kívüli tartományokat alig. Éppen ezért úgy vélik, csak az az egy világ létezik, amiben jelenleg élnek. Természetesen a tudatosság magasabb fokán ez nem így van, mert az ott rezgő lények tudják helyüket a mindenségben. Előre, felfelé még ők sem látnak tisztán, de a  rezgésben  alattuk lévő világokat igen. Ez a magas rezgésszintű világ a materiális síkról nézve olyan, mint a mennyország, amit több vallás szent könyve is leír. Jelenlegi tudatossági szintünkön sokan nem tekintik realitásnak. Pedig a felemelkedésnek ez a szintje, ez a tiszta és emelkedett dimenzió létezik.
 
- Hasonló felemelkedési folyamaton eshetett át Atlantisz, a maják vagy az aztékok fejlett civilizációja is?

- Nem, a maja naptár szerint azok az események egy másik világkorszakban történtek, ahol más volt az emberek szellemi célja és feladata.

- Ez a 2012-es időpont a Föld viszonylatában mennyire vehető biztosnak?

- Nem tudhatjuk az időpontot napra pontosan. A maja naptárban szereplő dátum egy csillagászati állásra vonatkozik, ami természetesen be fog következni. A valódi dimenzióváltás időpontját senki sem tudja. És ez jó így.

- Látványos jelenségről lesz majd szó?

- Erről csak szubjektív véleményem van, lévén semmi bizonyíték nincs rá. Szerintem az átmenet lágy lesz és álomszerű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!