Belföld

2010.06.09. 12:39

Enyhül az árvízhelyzet - több helyen még vonatpótló buszok járnak

Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon.

MTI

Javában tart a kárelhárítás és a helyreállítás Edelényben

Már nem a védekezési, hanem a kárelhárítási, helyreállítási munkálatok tartanak a Borsod megyei Edelényben - mondta az elmúlt két napról beszámolva Molnár Oszkár, a település polgármestere szerdán.
A nagy teljesítményű szivattyúknak köszönhetően vízmentesek lesznek hamarosan a korábban elöntött utcák, néhány helyen oly mértékben csökkent a vízszint, hogy csak a kisebb szivattyúk képesek ezeket a házakat mentesíteni - mondta sajtótájékoztatóján a független politikus.
Hozzátette: eddig tizenkét lakóház dőlt össze, de van több vályogház, amelyek ha nem omlanak le, le kell dönteni őket, mert a száradáskor úgyis bekövetkezik az omlás. Ezek az épületek jelenleg életveszélyesek.
Kitért arra, hogy valamennyi elöntött ház állapotát statikusok ellenőrzik. A folyó folyamatosan húzódik vissza medrébe, a lakosok a helyi polgármesteri hivatalban - tájékoztatóval együtt - megkapják a fertőtlenítő anyagot, és ezután kezdhetik el a takarítást. Azt, hogy ezek után ki, mikor költözik vissza - ha az ingatlan állapota megengedi - maga dönti el, de sok helyen erre várni kell.
Szervezetten szállítják az állati tetemeket a városból a szikszói megsemmisítő telephelyre. Közben már elkezdték a homokzsákok összegyűjtését a város utcáiból, mert akadályozzák a kárelhárítási munkálatokat.    
Az áramszolgáltatást - a közvilágítás és a lakossági áram esetében is - folyamatosan kapcsolják vissza. Jelenleg két utcában nem lehet ezt még megtenni, a Bódva és az Újtemplom úton - ismertette, hozzátéve, hogy az ivóvíz minőségét háromóránként ellenőrzik. Eddig nem volt gond, egyedül a nyomásingadozás okoz némi problémát, de a hiányzó vizet lajtos kocsikból pótolják.
A 27-es számú főút egy sávon 20 tonnás korlátozással már járható, jelzőlámpa irányítja a forgalmat. A szúnyogirtást kedden megkezdték, több alkalommal repülőről, helikopterről végzik a munkát.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának több edelényi lakos azt mondta: nagyon nehéz időszakon vannak túl, de a helyreállítás sem lesz könnyű feladat. Van, aki rendelkezik biztosítással, aki pedig nem, bízik az állami segítségben. Eddig két már megrokkant házat romboltak le, hogy megszüntessék a további baleset- és életveszélyt.
Fél méternél is többet apadt a Duna

Egy nap alatt 50-70 centimétert apadt a Duna vízszintje az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság illetékességi területén.
Az igazgatóság szerdai közleménye szerint a vízgyűjtőkön a következő két napban nem várható csapadék, így további fokozatos szintcsökkenésre lehet számítani. 
Mindezek alapján reggel hat órától Vének és Dunaszentpál között másod, csütörtök reggelről pedig már csak elsőfokú a készültség; este hat órától Esztergomnál másod-, Komárom körzetében elsőfokú csupán az árvízvédelmi készültség szintje. Táton már bontják vissza a homokzsák-védművet, Neszmélynél, a 10-es útnál már végeztek is ezzel a munkával.

Folyamatosan felügyelik a veszélyeztett vasúti szakaszokat

Folyamatosan felügyelik a veszélyeztett vasúti szakaszokat

A MÁV az árvíz és a belvíz által sújtott térségekben 24 órás, folyamatos felügyelet mellett biztosítja a vasúti közlekedést és együttműködik a katasztrófavédelemmel - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
A MÁV-START Zrt. mintegy 25 vonatpótló autóbusz bevonásával oldja meg a személyszállítást, hiszen az elmúlt hetekben több száz járat elindítására nem volt lehetőség.
Több vasúti vonalon a Borsod Volán és a személyszállító vasúttársaság megállapodása alapján a menetjegyeket és a bérleteket kölcsönösen elfogadják. Az árvíz által a leginkább érintett szakaszokon (például a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely, a Nyíregyháza-Debrecen-Budapest vonalon) közlekedő feláras vonatokat az utasok helyjegy és pótjegy nélkül vehetik igénybe.
Miskolc, Szolnok és Pécs térségében fokozott, míg a nagyobb hidaknál nonstop készenlétet tartanak fenn. A vasúttársaság közlése szerint a megáradt patakok, folyók óriási károkat okoztak Borsodban. Több vasúti pályaszakaszt is le kellett zárni, mert az ár elmosta a töltést. Víz alá kerültek a biztosítóberendezések is, ezek hibáit folyamatosan javítják.
Dombóvár és Mágocs-Alsómocsolád állomás között jelenleg is szünetel a vasúti közlekedés, Pécs területén az árvíz- és a belvízhelyzet miatt szinte valamennyi vonalon sebességkorlátozás van érvényben. A gemenci tájvédelmi területen Baja és Pörböly között a Duna áradása miatt 40 km/órás sebességkorlátozást vezettek be.
A vasúttársaság négy alkalommal indított a Budapest–Miskolc és a Miskolc-Budapest viszonylatban 13, illetve 16 kocsis szerelvényt, amelyekkel az árvízi védekezésben dolgozó rendőröket és katonákat szállította a helyszínre. Készenlétbe helyezett egy szerelvényt a miskolci Tiszai pályaudvaron a kitelepítések lebonyolítására, valamint Borsodban nagy mennyiségű betonaljat és zúzott követ szállított vasúti teherkocsikkal a gátak megerősítéséhez.
A közleményben kitértek arra: az árvíz több mint száz vasutasnak rongálta meg a lakóingatlanját, közülük öt családnak a háza teljesen megsemmisült. A károsultaknak a MÁV segélyalapból nyújt segítséget.

Csökkent a készültség a Tisza felső szakaszán

A folyamatos apadás miatt a Tiszán Nagyhalász és Gávavencsellő között elsőfokúra mérsékelte, a Szabolcsveresmart-Nagyhalász szakaszon megszüntette az árvízvédelmi készültséget a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte a szervezet vezetője szerdán az MTI-vel.
A térségi folyók - így a Szamos, a Túr és a Kraszna - folyamatosan apadnak, utóbbin azonban még érvényben van az elsőfokú védelmi riasztás - mondta Bodnár Gáspár.
A Lónyay-főcsatorna vízállása tetőzés közeli, a Tiszába torkolló vízfolyás teljes szakaszán másodfokú a készültség. Az igazgatóság védvonalain még összesen 140 kilométeren figyelik valamilyen készültség fenntartásával a folyók vízszintjeit.
A nyíregyházi vízügyi szervezet vezetője a borsodi árvíz kapcsán elmondta, hogy a miskolci székhelyű vízügyi igazgatóság működési területén jelenleg 89 munkatársuk segíti a védekezést. Az ár- és belvízkárok helyreállítására egy hónapig tartó közmunkaprogram kezdődik a szabolcsi igazgatóságon 410 fő tartós munkanélküli bevonásával.
A belvízzel borított terület nagysága kétezer hektárral, 23 ezer hektárra csökkent Szabolcs-Szatmár-Beregben, de még mindig nyolc szakaszon érvényes a belvízvédelmi készültség - mondta Bodnár Gáspár.
Folytatódik az apadás a Körösökön

 

Az elmúlt 24 órában nem hullott csapadék a Körösök vízgyűjtő területein, így folytatódott az apadás; a Hármas-Körös tiszai torkolatának közelében még mindig másodfokú az árvízvédelmi készültség - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szerdán az MTI-vel. A Hármas-Körös mellékfolyóin, például a Sebes-Körösön Körösladánynál egy nap alatt 18, a Berettyón  Szeghalomnál 15 centimétert csökkent a vízoszlop magassága. A két folyón, valamint a Hortobágy-Berettyón továbbra is elsőfokú a riasztás.
Az igazgatóság tíz belvízvédelmi szakaszán egy nap alatt nem történt változás, egy területen a legmagasabb szinten, nyolc szakaszon másodfok, egyben pedig elsőfok mellett védekeznek.
A tizenkilenc szivattyútelep négymillió köbméter vizet emelt át a főbefogadó folyókba és csatornákba. A május 7-én kezdődött védekezési periódus óta már 58 millió köbméter vizet szivattyúztak el e földekről.
Az önkormányzatok közül Sarkad megszüntette a belvízi védekezést, ám Kétsoprony továbbra is a legmagasabb szinten, míg Szarvas másod-, további öt település a legalacsonyabb szinten küzd az elöntések ellen.
A meteorológiai előrejelzések szerint a térségben nem kell csapadékra számítani.

Tokajnál szerdán tetőzik a Tisza

Tokajnál várhatóan szerdán tetőzik a Tisza; reggel 818 centiméteres vízállást mértek a folyón - mondta Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság  védelemvezetője az MTI-nek. Közlése szerint a folyó Tokaj és Tiszafüred közötti szakaszán az eddigi legmagasabb vízszinthez közelítenek a vízállások. A védekezők homokzsákokat töltenek. Egyre több a fakadó víz, megjelentek az első buzgárok, de a gátak állékonyságát veszélyeztető jelenségek nem alakultak ki.
 A Tiszán Tiszafüred és Tiszakeszi, illetve Tiszatarján és Rakamaz, a Hortobágy-Berettyón pedig Bucsa és Nádudvar között harmadfokú, a Berettyó folyón Szeghalom és Darvas között elsőfokú az árvízvédelmi készültség - mondta Bara Sándor.

Útlezárások Hevesben

Heves megyében négy útszakasz járhatatlan a víz által alámosott útpálya, illetve vízátfolyások miatt - közölte a katasztrófavédelem szerda délelőtt az MTI-vel. A Galyatető és Mátraszentimre között beszakadt útpálya helyreállítást már megkezdték, ott várhatóan délutánra megszűnik a teljes útzár - mondta Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
 Vízátfolyások miatt Zagyvaszántó és Apc, Hatvan és Boldog, valamint Boldog és Jászfényszaru között zárták le az utat.

A római parti lakók megkezdhetik a visszatérést otthonaikba

A római parti lakók szerdán megkezdhetik a visszatérést a hullámtérben lévő otthonaikba - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt. az MTI-vel. Mint írták, a Duna apadásával összhangban a cég megnyitja a közlekedés elől eddig ideiglenesen elzárt védvonali átjárókat, illetve megkezdi a mobil gátak bontását.
A közlemény szerint szerdán több torlaszt már lebontottak a Római parton a FCSM dolgozói annak érdekében, hogy az ártéren levő ingatlanok tulajdonosai minél előbb megkezdhessék a takarítást és a fertőtlenítést.
A Margitszigeten csütörtökön kezdik meg a csaknem 50 ezer homokzsákból épült, másfél kilométeres nyúlgát bontását. Várhatóan a hét végére a zárások túlnyomó részét feloldják - áll a közleményben.

Tisza várhatóan hétfőn vagy kedden tetőzik Szolnoknál

Szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője az MTI-nek kora reggel. Tájékoztatása szerint Borsod valamennyi folyója - a Tisza kivételével - lassan, de apad. A Hernád is apad, kivéve a torkolatánál, mert ott a Sajó visszaduzzasztja. A Tiszán továbbra is jelentős árvízveszély van, a Tisza várhatóan hétfőn vagy kedden tetőzik Szolnoknál, mintegy 10 méteres vízállással. A Duna csütörtökön és pénteken Bajánál és Mohácsnál tetőzik.
 A szóvivő beszámolója szerint 15 ezerre csökkent a védekezők száma, a hangsúly a védekezésről egyre inkább az "utómunkálatokra" helyeződik át. Ahol lehetséges megkezdik a szivattyúzást és a különösen fontos fertőtlenítést. Akik ezt megelőzően térnek vissza házaikba nagyon nagy kockázatot vállalnak - hívta fel a figyelmet Dobson Tibor. Ugyancsak fontos lesz mindenütt a szúnyogirtás, de ennek megkezdéséhez még nem adottak a feltételek.
Borsodban változatlanul Hernádszentandrás, Tornabarakony és Tornaszentandrás a víz által elzárt település, és árvízveszély van még Ónodon, Sajóládon, Bőcsön, Felsődobszán. Jelentős belvíz van Kistokajban és Mályiban.
 A kitelepítettek száma 4250.
 Nincs vezetékes víz Alsózsolcán, Sajópálfalván, Sajósenyén, Sajóvámoson, Szikszón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!