Olvasunk-e még? – S nem „hivatalból”

És újabb idők jöttek. Nem akarom részletezni, de jó ideje az internet alapvetően megváltoztatta szokásainkat. Igaz, ott is lehet olvasni, bár szerényen megjegyzem, hogy számomra még elképzelhetetlen, hogy képernyőn olvassak el egy több száz oldalas regényt. A nyomtatott, papírra varázsolt szöveg mégis csak más! Ugyanakkor belátom, hogy az online a jövő útja, de szeretném hinni, hogy azért a nyomtatott újságok, folyóiratok és könyvek sem pusztulnak ki világunkból. Azt is hallom, hogy a fiatalok többsége már tévét sem néz, nyomtatott újságot sem olvas. 
Azt meg utolsó tanári éveimből tudom, hogy bizony baj van az olvasni tudással is. Lehet szidni az egyáltalán nem tökéletes oktatási rendszert, lehet szidni az egyáltalán nem tökéletes tanítókat és tanárokat, de sejtek valamit: az egyébként sok áldást hozó technikai robbanás a fő bűnös. A vizua­litás túlburjánzása. A nyelv elsatnyulása. Vesszőparipám, hogy a tűztől az internetig minden nagy felfedezés áldássá és átokká is válhat. Ugye, nem mindegy, hogy Hiroshima vagy Paks? Hogy csak ezt említsem. 
Igen, én is élvezem, hogy kis telefonom vagy éppen az a gép, amelyen pötyögöm e sorokat, mi mindenben tud segíteni. Egy pillanat alatt. Évtizedekkel ezelőtt egy-egy kutatómunkám jó része a könyvtár olvasótermébe vezérelt. Most meg szinte minden ismeretet, szakirodalmat megtalálok itt, egy helyen. Jó, nem minden pontos a neten, de tagadhatatlan, hogy megkönnyíti a munkánkat. (Közbevágás: e pillanatban írt egy irodalomtörténész ismerősöm, hogy egy neki, tegnap küldött anyagom hirtelen eltűnt. Küldjem el hát még egyszer… Kérdés persze, hogy a gép vagy az ember a béna ilyenkor…) 
Szóval ilyen összetettek ezek a dolgok. De olvasni jó, és remélhetőleg ezt még sokan így gondolják. Persze jómagam leginkább „hivatalból” olvasok. Ám ez olyan munka, amely egyben szórakozás is. Így, ilyen lelkülettel olvastam például Gellén-Miklós Gábor vagy Iancu Laura verseskötetét a közelmúltban, vagy éppen Szávai Géza Mészöly Miklósról írott, jórészt dokumentumkötetét, de említhetem Péter János kisregényét épp úgy, mint Zentai László nagyregényét. 
Más kérdés, hogy a legtöbb ember nem „hivatalból” olvas. Remélem, ők sem fogynak el… 
 

Nem minden pontos, de segít a munkában

Az ünnepi könyvhét évről évre országosan megrendezett program
Fotó: Penovác Károly/Napló