Hallgassa élőben!
Fotó: Zih Zsolt / MTVA Fotó

Koós János: nagyobb sztár voltam, mint Elvis Presley

Akkora siker volt az Ötvenéves a táncdalfesztivál-koncert, hogy közkívánatra újból megrendezik. Legendák adják majd egymásnak a mikrofont januárban.

A fellépők között lesz Koós János is, akit az egykori fesztiválokról kérdezett a Bors egy interjúban.

Hogy van? Miért fogja a karját?

Jól vagyok, csak ez a karom darabokban van. Klapka Gyuri barátom temetéséről mentünk haza, és otthon az ajtó előtt akkorát estem, hogy darabokra tört a bal vállam. Másfél éve. Három héttel ezelőtt megbotlottam, elestem. Megint itt ütöttem meg, ezért nem tudom felemelni. Azóta mindenki jön, szevasz Jani, és rávág egy akkorát… Ezért féltem.

1966, az első táncdalfesztivál. Ön ott volt.

Én már 1937-ben is ott voltam. Csak azért mondom, mert a jövő hónapban leszek 81 éves.

Gratulálok!

Köszönöm. Nem a táncdalfesztivállal indultam a szakmában, hanem 1960-ban, a Zeneakadémián. Nem akartam énekes lenni, isten őrizz! Oboista akartam lenni, a Zeneakadémiára jártam oboaszakra.

Nem akart énekelni?

Soha. Egyszer egy gólyabálon énekeltem viccből a Zeneakadé­mián, ami a második otthonom volt. Reggeltől estig ott voltam, szolfézs, zenetörténet, oboa, zongora, mindenféle óra. A gólyabálon rengetegen voltunk a nagyteremben, mondták, te mindig hülyéskedsz, énekelj valamit! Jó, akkor itt ez a Vico Torriani, van egy slágere, a Tu sei romantica. Elénekeltem, és akkor azt mondta ott Marton Frici: karácsonykor 24-én és 25-én két előadásod lesz. Akkor csak két helyen volt nívós előadás, a Zeneakadémián és az Erkelben. Kértem, hagyjon békén, én oboista akarok lenni, az Operaházban játszani. De két-két előadás, két helyen, Honthy Hannával, Bilicsi Tivadarral, Márkus Lászlóval. Nem érdekel, értse meg, engem Mozart, Puccini, Beethowen érdekel. De fizetünk is. Mennyit? Előadásonként kétszáz forintot. Jaj! Az 800 forint két nap alatt. A Pénzügyőr zenekarnál ezerkétszáz forint volt első oboistaként a havi fizetésem. Jó, akkor elvállalom. Olyan sikerem lett, hogy ömlöttek a felkérések. Nem a táncdalfesztiválon lettem ismert ember, hanem a Tessék választani! és hasonló műsorokban. Akkor már turnéztam külföldön, a Szovjetunióban.

De jött a táncdalfesztivál.

Ahol nem mondom, hogy rosszul szerepeltem. Volt olyan, amelyen két dalt énekeltem, az egyik minden díjat megnyert, akármerre jártam a világban, mindenhol énekeltem, és óriási siker volt. Dél-Afrikától a jeges Grönlandig.

Melyik volt ez a dal?

Ez volt a Kislány a zongoránál. És a mai napig is, akárhová megyek, Szerbiába, Szlovákiába, Erdélybe, siker. A Szovjetunióban velem ordították, hogy Gyévocska u rojále. Ott népszerűbb voltam, mint Elvis Presley Amerikában. Ott volt egy sokkal nagyobb slágerem. Ha ezt a dalt énekeltem, fölugrott tizenötezer ember a stadionban és velem énekelte ordítva: Ajjaj, tü csornüj pojezgy, zábra…

Ajaj fekete vonat, elvitted a páromat! Óriási!

Negyven éve járok a Rudas fürdőbe, de most egy pár évet kihagytam. Furcsa volt, hogy a kabinos, a jegyszedő más. Hol vannak a régiek? Elmentek nyugdíjba. Akkor megszólalt valaki: Zdrásztvúj, János! Ő nyitotta a kabint. Kérdem, te orosz vagy? Igen, és soha nem felejtem, amikor Moszkvában állva énekeltük az apukámmal a stadionban, hogy Ajjaj tü csornüj pojezgy. És elénekelte nekem ott, a Rudas fürdőben!

Hát, beleborzongok.

Csodálatos élmény, ilyet nem lehet megrendezni. Jó dolog volt a táncdalfesztivál. Sosem felejtem el, a 6-os villamoson utaztunk, és egyszer csak megállt két megálló, a Blaha Lujza tér és a Híradó mozi közt, ami a Dohány utca sarkán volt. Mindenki rohant előre, hogy mi van? A vezetőnek volt egy kis rádiója, mutatta, hogy csönd, mindjárt eredményhirdetés, kiderül, ki nyerte a fesztivált. Megvártuk, mindenki örült, mentünk tovább.

Jó, hogy visszakanyarodtunk a táncdalfesztiválhoz. Az elsőn, 66-ban, melyik dalt énekelte?

Annyi ember él a Földön. De volt fesztivál, ahol két dalt is énekeltem. Az egyikről azt mondta Szenes Iván: most írtam neked egy olyat, ha ezt egy nőnek elénekled, meg fog őrülni érted. Miért? Mert minden sora úgy kezdődik, hogy én. Hogy lehet egy nőt meghódítani azzal, hogy én?

Hogy?

Én, aki nála jártam. Én, aki rátaláltam. Én tudom, mennyit ér a szó, szerelem. Én, aki véle voltam, én, aki megcsókoltam, én soha nem feledem. Én, aki bíztam benne, úgy mint az életembe’, én… Ilyen zseniális, hogy úgy vall szerelmet a nőnek a férfi, hogy minden sor úgy kezdődik, én.

Juj, minden nő magába szeretett?

Ha most éneklem, akkor is állva ordítják velem. Tízévesek is. Megtanulták a nagymamától. Ezen a fesztiválon énekeltem még egy dalt, a Kislány a zongoránált. Mindig Szenes Ivánnál, a házában ismertem meg a dalokat. Ő feküdt a kanapén gatyában, én a fotelemben, Lovas Robi pedig a zongoránál.

Tudja, hogy kiről szól a dal? Ki a kislány?

Szenes Iván kislánya, Andrea mindig beszaladt, akkor lehetett nyolc-kilencéves. Iván rászólt: menjél ki! Egyszer mondtam, miért zavarod ki, olyan aranyos, ahogy ütögeti a kis ujjaival a billentyűket. Olyan helyes ez a kislány a zongoránál. Akkor pattanhatott el a húr. Miután siker lett ez a dal, jött a következő fesztivál. Mondtam, Iván, a Kislány a zongoránált, hogy fogod überelni? Ne izgulj – nyugtatott –, kitalálunk valamit. Mit találsz ki, ennél jobb dalt soha többé nem tudsz írni. Erre odaszólt a Robinak: játssz egy rock and rollt! Robi azt mondta: nem vagyok teljesen őrült. Jó, ez lesz a címe. És folytatta: nem vagyok teljesen őrült, nincs szerencséd, nem megyek fejjel a falnak, bár szeretnéd. Így született.

Ne! Ezzel lett első 69-ben Késmárky Marika mellett.

Hát ekkora zseni volt Szenes. Közép-Európában, Magyarországon úgy kezdeni el egy dalt, hogy: Gumidominó? Vagy egy parti sakk? Ön talán Napóleon vagy a perzsa sah? Mindig ezzel zárom a műsort, és az emberek éneklik velem. Óriási sláger volt, amit az egész ország üvöltött. Nem vagyok teljesen őrült, mert Napóleon vagyok. Csak most nem így fejezem be, hanem úgy, hogy ne zavarjátok a császárt, mert én vagyok Bonaparte… és a közönség ordítja: Napóleon! Nem, Koós János. Meghajolok, és kimegyek.

Névjegy

Született: 1937. november 20., Budapest
Felesége: Dékány Sarolta Gyermekei: Réka és Gergő
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt 1957–58-ban, majd elvégezte a Zeneművészeti Főiskola oboatanszakát. 1957–1960 között az Országos Pénzügyőr Zenekarban játszott. Később rendszeresen parodizált. Első sikereit táncdalfesztiválokon indulva aratta, kétszer első díjat nyert. Hat nagylemezt, számos kislemezt készített.
Színészként Az oroszlán ugrani készül (1969), a Bűbájosok (1969), A gyilkos a házban van (1970) című filmben szerepelt.

Borítókép: Koós János (eredeti neve Kupsa János) énekes, humorista, színművész 2018. szeptember 19-én

Hozzászólások

a saját szoba még csak álom Borsányi Bea
Együtt segítettünk – A cecei Kovács Izabella már sokkal jobban van
Samsung kezdeményezés / 22 perce
A közösségi média bántó hangjai elleni közös fellépésre hívnak
A vállalat az internetes zaklatás elleni világnapon (#StopCyberbullyingDay) arra kérte a felhasználókat, hogy közösen „némítsák el” a gyűlölet hangjait.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEZSŐ JÓZSEFNÉ szül. Reik Ilona csákberényi születésű, székesfehérvári lakos, életének 72. évében elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 15 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. Ezúton mondunk köszönetet mondazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Búcsúzunk tőle: fia Peti és családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SCHREINDORFER MIHÁLY életének 67. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 9 órakor lesz a Hosszú temető ravatalozójából a Szedreskerti temetőben. Gyászoló család
„Elpihent a nagyvilág elpihent a lomb, Messzi bércen valahol kondul egy kolomp. Egy magányos vadgalamb hív egy gerlicét, Hajladozó rózsafán sírja énekét.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. NYIKUS GYÖRGYNÉ szül. Horváth Julianna 2021. június 8-án, 84. éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 26-án, 10 órakor lesz a sárosdi temetőben. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALÁZSIK FERENCNÉ (Szerencse Mária) életének 99. évében elhunyt. Temetése 2021. június 25-én 10 órakor lesz az iszkaszentgyörgyi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk és testvérünk WURCZINGER ISTVÁNNÉ szül. Róth Borbála 2021. 06. 14-én, 74. évében örökre megpihent. Temetéséről később intézkedünk. Lelki üdvéért misét mondunk 2021. 06. 21-én 18 órakor a lovasberényi katolikus templomban. Köszönet a Csókakői Idősek Otthona dolgozóinak, odaadó munkájukért. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŰCS JÁNOS a Videoton Szerviz egykori dolgozója életének 89. évében csendesen elaludt. Temetése 2021. június 21-én 15 órakor lesz a pátkai református temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik szerettünket. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy  TÓTH LÁSZLÓ (Tüske) életének 71. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatását a Béla úti köztemetőben 2021. június 24-én 10.00 órakor tartjuk. A gyászoló család
"Ami neked csend és nyugalom Az nekünk örökös fájdalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk 26 éves fiúnk OSZTOTICS MILÁN halálának 7. évfordulóján. Szüleid Csaba, Judit, Nővéred REgina
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ZÁKÁNYI GÁBOR a Könnyűfémmű volt dolgozója életének 74. évében, 2021. június 9-én rövid, súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni utolsó útjára kísérjük a Béla úti temetőben 2021. június 18-án 9.30-kor. Gyászmisét a lelki üdvéért június 20-án 9.30-kor a Prohászka templomban tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Külön köszönetet mondunk a Központi Intenzív Osztály dolgozóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODA IMRÉNÉ szül. Kő Erzsébet 84 éves korában elhunyt. Hamvait 2021. június 18-án 13.30-kor helyezzük végső nyugalomra a székesfehérvári Fecskeparti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENCSIK OTTÓ életének 63. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2021. június 17-én 12.30-kor veszünk tőle a székesfehérvári Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERESZTES ISTVÁN a székesfehérvári Ikarus egykori dolgozója 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 17-én 15 órakor lesz a lepsényi református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismeték és szerették, hogy nővérünk SZABÓ MARIANN Székesfehérvár, Alkotás utcai lakos elhunyt. Temetése június 17-én 9.30-kor a Béla úti temetőben lesz. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALÁZS MIKLÓS 37 éves korában méltóssággal viselt betegség után 2021. június 8-án elhunyt. Hamvaitól 2021. június 16-án 15 órakor veszünk végső búcsút a Béla úti temetőben. Gyászoló barátai
"Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Megállott a kéz, Mely mindig csak adott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk JÁNOSIK ISTVÁNNÉ szül. László Ilona tartalmas életet követően, 2021. május 5-én, 93. évében csendesen elaludt. Nyugdíjas éveiben a Skála Áruház dolgozója volt. Utolsó útjára 2021. június 16-án 14 órakor kísérjük a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában, ahol szeretett férje, Jánosik István is nyugszik. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JAKAB SÁNDORNÉ szül. Kiss Ilona életének 76. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. június 18-án 10 órakor kísérjük a Hosszú temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS ANTALNÉ szül. Vasánszki Ilona 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 15-én 9.30-kor lesz a Csutora temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága apánk TERSÁNSZKY ELEMÉR polgárdi lakos életének 87. évében elhunyt. Hamvait 2021. június 14-én, hétfőn 15 órakor Székesfehérváron a Kisfaludy temetőben helyezzük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló fiaid
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze csend és nyugalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk MÁTÉ JÁNOS FERENC volt Székesfehérvár, Dráva utcai lakosra halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
"Csendes legyen az álmod, találj odafönt örök boldogságot. Kísérje utadat Isten és az ég. A felhőkön túl találkozunk még!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a 2020. november 13-án elhunyt, szeretett rokonunk MOLNÁRNÉ HORVÁTH MÁRTA hamvait kérésének megfelelően szűk családi körben a székesfehérvári Szent Donát kápolnában, 2021. június 11-én helyeztük végső nyugalomba. Megértésüket köszönjük. Gyászoló család
kárpát-medence / 41 perce
Böjte Csaba pásztorképzést indított (videó)
Minden visszatérhet a régi kerékvágásba / 48 perce
Változik az áfakulcs az éttermek esetében
Szanyi-Nagy Judit
aggasztó / 50 perce
Az európai városok több mint felében még mindig probléma a levegőszennyezettség
Újabb baleset / 55 perce
Árokba sodródott egy autó az M6-oson
Katasztrófavédelem
Tragédia / 1 órája
Halálos baleset történt Gánt térségében – Egy motoros vesztette életét
Katasztrófavédelem
ez nem is gyerekkor / 1 órája
Tragikus sorsú a gyöngyösi fegyveres támadó fia: az anyja már börtönben és az apját is lecsukják