Székesfehérvár

2016.08.06. 17:15

Három mesterség fortélyai - Így készül a nemezlovacska

Tegnap közös főzőcskézéssel ért véget az a kézművestábor, amelyen három mesterséget lehetett megismerni.

Gábor Gina

Egy héten át tanulhatták a tábor felnőtt résztvevői Sipos Tamástól a bőrművességet, Aba-Kaszás Ákostól a nemezelést, Bárány Marától pedig a különféle szálasanyagok (sás és csuhé) megmunkálását, felhasználását. Természetesen a kezdőket főleg a mesterségek alapvető fortélyaira jut idő ilyenkor oktatni. (Persze, az idén is akadtak haladók, akik év közben a Megyei Művelődési Központ szakköreibe is eljárnak.) A kezdők számára azért hasznos a táborozás, mert belekóstolhatnak egy-egy számukra vonzó tevékenységbe, és – az alapfogások elsajátítása után – egy hét után kiderül, később is szívesen foglalkoznának-e még ezzel. Megesik, hogy éppen a tábor segít választani egy szép és érdekes hobbit.

Sipos Tamás bőrműves, szakkörvezető és a szakkör tagja, Nagy Péter, aki egy hátizsákot állít össze
Fotó: Molnár Artúr

Azt hinné az ember, hogy a bőr megmunkálásával, a bőrtárgyak készítésével leginkább morcos férfiak szeretnek foglalkozni, de ez jókora tévedés! A csinos, fiatal Fülöp Fruzsinának nagy kedve támadt a bőrözést kipróbálni: ezért jött el a táborba. Sipos Tamástól az alapfogásokat sajátította el: azt, hogy miként kell egy kulcstartót száltechnikával elkészíteni. A mester megmutatta, hogyan kell leszabni, vékonyítani a bőrt és a bőrszálból fonatot csinálni. De azok is szívesen bíbelődtek egy-egy munkával a táborban, akik év közben is járnak az alkotókörbe. Nagy Péter azt mondta, itt egy héten át végre intenzíven foglalkozhat a hobbijával: meg is van az eredménye, éppen egy gyönyörű bőr hátizsákot állított össze, amelynek díszítése domborítással készült.

Varga Magdolna is kézműves, de a táborba kifejezetten azért jött, hogy nemezeljen. Azt mondta, lómániás unokájának készít játéklovacskát: Magdi mellett simogatta, gyúrta a lófej formájú vizes gyapjút a kezdőnek számító Tamás Ildikó óvónő is. A nemezelést Aba-Kaszás Ákos oktatta, akitől azt is el lehetett lesni, miként kell selymet nemezelni: olyan sálat készíteni, amelyben a finom selyem és az ausztrál gyapjú óvatos összedolgozásával alakul ki a különleges minta.

Bárány Mara csuhé ékszerei láttán felébred bennünk a szerzésvágy

A szálasanyagok mestere, szakértője, Bárány Mara viszont mindent elkövet, hogy a kihalófélben lévő mesterségek fogásait megőrizze, továbbadja. Fertőszéplakon és Sarródon leste el a technikát, amellyel hajdan a megfont sásból kilépőt készítettek: most pedig megmutatta a táborozóknak is. Ehhez speciális eszközt, faddót csináltatott a kézművesek táborait szervező Komendó Gabriella. A faddóra dolgozták, szőtték rá ugyanis a sásfonatot. De mert a táborozók egy része szakmabeli, sokan kézműves játszóházakat is vezetnek, Bárány Mara - a kérésükre - ötleteket adott, miként lehet csuhéból szép ékszereket is csinálni. Olyanokat, amelyeknek a kézműves foglalkozásokon is nagy sikerük lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!