A francia álom – és a valóság

Ha jól belegondolunk, minden egyes komoly labdarúgótorna születésénél, kitalálásában aktívan részt vettek. Mondhatni ott bábáskodtak az első világbajnokság létrehozásánál, Jules Rimet révén, a Bajnokcsapatok Európa Kupájának ötlete a nagy múltú sportnapilap, a L’Equipe szerkesztőségében fogant, míg az Aranylabda szavazás a France Football hetilapnál került terítékre legelőször. Mi sem természetesebb, hogy az Európa- bajnokságot, illetve annak elődjét, a Nemzetek Kupájának nevezett sorozatot Henry Delaunay, a francia szövetség főtitkára álmodta meg az ötvenes években. Más lapra tartozik, hogy már korábban is voltak próbálkozások, hiszen a válogatottak Európa-kupáját a húszas évek végétől megrendezték, öt ország – Ausztria, Csehország, Magyarország, Olaszország és Svájc – csapatainak részvételével. Ehhez a kvintetthez aztán még Jugoszlávia is csatlakozott később. Magyarország válogatottja mindig kiemelkedő szerepet játszott a tornákon. Az ötödik, egyben utolsó EKszériát 1953 májusában meg is nyerte a legendás Aranycsapat, Olaszország 3-0-as legyőzésével. Henry Delaunay az első Európa-bajnokságot már nem élte meg. Az illetékesek megadták a módját már az Eb előkészítésének is: a sorsolását az 1958-as svédországi világbajnokság alatt ejtették meg. A várakozással ellentétben igencsak foghíjas mezőnnyel kellett számolniuk a szervezőknek, ugyanis a kontinens válogatottjainak csak a fele vett részt ezen a megmérettetésen.

Emlékeztetőül: Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Görögország, Írország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Norvégia, Portugália, Románia, Spanyolország, Szovjetunió, Törökország csapatai voltak az „első fecskék”. Dublinban rendezték meg az európai válogatottak legelső mérkőzését: az előselejtezőn Írország 1958. április 5- én Csehszlovákia ellen lépett pályára. Az írek ugyan 2-0-ra nyertek Liam Tuohy és Noel Cantwell találataival, de a visszavágón ellenfelük 4-0-s sikere azt jelentette, ők jutottak tovább a selejtezőből. Tizenhét csapat nevezett, egynek búcsúznia kellett. A sors fintora, hogy éppen a páros létszám miatt estek ki az írek, pedig Nagy-Britannia válogatottjai lényegében bojkottálták az eseményt: Anglia, Észak-Írország, Wales és Skócia sem nevezett a sorozatra. I Olaszország is kihagyta, és – nevezésük ellenére – végül a spanyolok is a kihátráltak.

Hiába védett jól a jugoszlávok kapusa, a szovjetek fordítani tudtak az elődöntőben Fotó: Archív

Magyarország válogatottja, nem repesett a boldogságtól a svédországi sorsoláson, mert a Szovjetunió legjobbjai ellen kellett megküzdeniük a nyolcaddöntőben. Sajnos a Magyar Labdarúgó Szövetség döntéshozói nem számoltak azzal, hogy a válogatott számára sikerélmény nélkül záródott világbajnokság után alig néhány hónappal rendezzék az első összecsapást. Talán, ha egy évvel később játszanak a fiúk, akkor nemesnek ki. Ugyanis kiesés lett a vége a párosításnak, az első meccsen alig több mint félóra alatt három gólt rámoltak be az szovjetek a Luzsnyiki stadionban Bakó Béla kapujába, és még az sem nyújtott vigaszt, hogy Göröcs János a hajrában szépíteni tudott (3-1). Az egy évvel később megrendezett visszavágón sem nekünk állt a zászló, a Népstadionban Jurij Vojnov találata döntőnek bizonyult. Ez a győzelem aztán megnyitotta az utat a szovjetek számára az elődöntőbe, ugyanis egész egyszerűen nem kellett játszania Gavril Kacsalin szövetségi kapitány csapatának a negyeddöntőben. Annál az egyszerű oknál fogva, mivel a spanyol diktátor, Franco gyomra nem vette be, hogy országa legjobbjai a kommunista Szovjetunióba látogassanak, így a már a repülőtéren tartózkodó válogatott kénytelen volt lemondani a meccset.

A legjobb nyolc között így a franciák lettek a legnagyobb esélyesek. Elsőre kiütötték az osztrákokat (5-2, 4-2), ezután, pedig jelezték, hogy szívesen lennének a négyes döntő házigazdái. A négy közé rajtuk és a szovjeteken kívül Jugoszlávia és Csehszlovákia került. 1960. július 6-án azonban megtörtént az, amire a gallok abszolút nem számítottak. Párizsban – harmincötezer néző előtt – a 74. percben még 4-2-re vezettek a jugoszlávok ellen, de ellenfelük négy perc alatt megfordította a meccset, és ez a tripla, mint később kiderült, tönkretette Georges Lamia kapus pályafutását, ő lett a vereség miatt a bűnbak.

A másik ágon Szovjetunió simán túllépett a csehszlovákokon (3-0). A franciák számára a bronzmeccsen jött az újabb fekete leves, a két csalódott csapat párharcán ugyanis 2-0-ás csehszlovák siker született. A fináléban, bár vezettek a jugoszlávok, Szlava Metreveli az 50. percben kiegyenlített, ám további találat már nem született a rendes játékidőben. Jöhetett a kétszer tizenöt perces ráadás, melynek a 112. percében Mihail Meszhi beadása után Viktor Ponyegyelnyik ötméteres fejessel mennybe vitte csapatát: a szovjetek emelhették elsőként magasba az Eb trófeáját.