A mélyből a csúcsra jutottak - A magyar női röplabdázók remek eredményt értek el Belgiumban

Az Európa bajnokságon 1987, azaz 28 év után szereplő Magyarország szerdán három szettben vereséget szenvedett Németországtól, és ezzel befejezte a szereplését a kontinenstornán. De mindent egybevetve, az Európa-liga megnyerése és az azeriek elleni sikerrel a továbbjutás kiharcolása a legjobb 12 csapat közé így is messze az elmúlt évek legnagyobb válogatottbeli sikerét hozta. A dicsőséges csapatban, amelyet a holland Jan De Brandt kapitány irányított 4 fehérvári játékos – Kötél Dóra, Kötél Zsanett, Tálas Zsuzsa, Vacsi Evelin – lépett parkettre. A fehérvári lányok esete bebizonyította, hogy lehet eredményes utánpótlást nevelni, ha úgy teszik, mint tette azt Fésűs Irén, a MÁV Előre SC röplabda csapatának hajdani szakvezetője. Irén 7 éves korától kezdve nevelte a palántákat, és 14 éves korukra eljutottak a csúcsra, a magyar felsőház, az Extra Liga legjobb 4 csapata közé. Más kérdés, hogy egy év múlva pénz híján oda lett minden dicsőség, mert a csapat megszűnt, a lányok eligazoltak (a két Kötél lány már korábban távozott). Kérdeztem Fésűs Iréntől, a válogatott sikeréhez kellett külföldi edző?

Sikeresek, válogatottak: Fésűs Irén (b), Tálas Zsuzsa, Vacsi Evelin, Kötél Dóra és Kötél Zsanett. Fotó: Molnár Artúr

– Igen! A külföldiek jobb feltételek között tudnak dolgozni, olyanok között, amit nem tudunk saját magunknak sem biztosítani. Nem népszerű amit mondok, de igaz: azok a külföldön játszók, akik most eljöttek a válogatottba, hitelesnek találták a holland edzőt. És a remeklő külföldi játékosok nélkül biztos, hogy nem jutottunk volna ilyen messzire.

A fehérvári edzőnőt „visszasegítettem" a múltba, amikor elindult a lányokkal a siker rögös útján.

– A feltételeink szegényesek voltak, termünk sem mindig volt, a szabadban edzettünk esőben, hóban. A lelkesedés mellett megvolt az alázat, így tudtunk messzire jutni. Sokszor betörték a fejem, mert igazat mondtam, de a lányok érdekében visszavettem. Most újra kezdtük, ismét kicsikkel, a minikkel diákolimpiát, mini bajnokságot nyertünk. Ha együtt tartjuk őket, s egy, két idősebb játékost hozunk melléjük, ismét lehet NB I-es csapata Székesfehérvárnak!

Mit mondanak a játékosok a régi szép időről?

– Irénke néni újra kicsikkel dolgozik, láttam őket, ebből a csapatból is kinőhet egy eredményes felnőtt csapat. Sajnáltam, amikor el kellett mennem, de persze, ki is akartam próbálni magam, így vegyes érzelmeim voltak a búcsú alkalmával. (Vacsi Evelin).

– Hogy játszhatunk-e újra együtt Fehérváron? Nem tudom, ennyire nem gondolkoztam előre, de persze nem lehetetlen. Ehhez az szükséges, hogy újra legyen NB I-es csapat itt. (Kötél Dóra.)

– Figyeltük a fehérváriak eredményeit a távolból is. Öt éve Franciaországban játszom, és örülök, ha a szülővárosom pozitív történéseiről értesülök – (Kötél Zsanett)

– A válogatottban is az a feladat vár rám, mint itt hajdan, a legfiatalabbként kell irányítanom. A múltból erőt tudok meríteni, jó volt, hogy Fehérváron olyan szintre értünk, ahonnan könnyebb volt tovább lépni. A búcsú pillanata elkeserített, és akkor nem tudtam elképzelni a jövőt. De túlléptünk ezen, és előre nézünk, de persze sokkal jobb lett volna, ha Fehérváron érünk el az újabb csúcsokra – (Tálas Zsuzsanna).