Sport

2015.05.03. 19:43

Földházi nyert a VK-n, a férfiaknál Marosi a legjobb magyar

Az idei öttusa Világkupa-sorozat negyedik, kecskeméti versenyén Földházi Zsófia aranyérmet nyert, Alekszejev Tamara a nyolcadik helyen zárt. A fiúk döntőjében magyar versenyző nem jutott a tíz közé.

Bobory Balázs

A szombati női döntőben négy magyar hölgy csobbant a medencébe Kecskeméten, ahol az új, a riói olimpián már alkalmazandó versenyrendezési elképzelések szerint az úszással kezdett a 36 fős mezőny. Az úszás szinte mindig a magyarok száma, és ebben most sem volt hiba, Földházi Zsófia a 3., a Volán Fehérvár öttusázója, Kovács Sarolta a 4. volt az első szám után. Ekkor az Alba Öttusa SE versenyzője, Alekszejev Tamara a mezőny közepén állt. Földházi a vívópáston visszaesett, a francia Elodie Clouvel állt az élen, de a remek formában versenyző Alekszejev is feljött az élbolyba. Tamara megállíthatatlan volt a páston, elszántan hányta párbajtőr-pengére az ellenfeleket. Kovács Sacinak nagyon nem ment az asszógyűjtés, így rettentően kellett neki a jó lovaglás, hogy ne szálljon el teljesen. Alekszejevnek meggyűlt kissé a baja a nehéz lovaspályával, Földházi azonban remekül ugratta négylábúját. A kombinált számban az élről induló Clouvel becsődölt , Földházi Zsófia azonban remekelt, és a Rómában szerzett ezüstérme után Kecskeméten megnyerte a VK-t Clouvel, és az amerikai Margaux Isaksen előtt. Alekszejev Tamara is kiválóan kombizott, a 8. helyen zárt a fehérvári hölgy. A felkészülés során betegséggel és sérüléssel bajlódó Kovács Sarolta mindent kiadott magából a lövészettel kombinált futás alatt, és a 12. lett. A szintén fehérvári, még juniorkorú, a lovaspályán bukó Ormándi Rebeka a 31., Zs. Tóth Anna a 34. helyen zárt.

Vasárnap a magyar csapat férfi egysége sem akart lemaradni a hölgyek mögött. Öten szerepelhettek a fináléban, hiszen a 36-os mezőnyről éppen lecsúszó Demeter Gergely egy visszalépés miatt mégis rajtkőre állhatott a döntő úszó számában. A kisebbik Demeter a szintén Volános Frőhlich Tamással, valamint Tomaschof Somával a mezőny második felében úszott, azonban a dobogós helyezésben reménykedő Marosi Ádám az 5., Demeter Bence a 9. legjobb időt hasította a medencében. Marosi aztán a vívásban eleinte jól küzdött, aztán visszaesett, ráadásul a lovaglás alkalmával több fát is vétett, így a kombinált számot a 14. helyről várta. Demeter Bence a középmezőny elején forgatta a párbajtőrt, majd a lovaglás sem ment rosszul, de csak a 13. helyről rajtolt a 4x800 méteres lövészettel vegyített futásban. Marosi végül 15.-ként ért célba, Demeter Bence a 20. lett. A kecskeméti versenyt a francia Valentin Belaud nyerte az orosz Ilja Frolov és a szintén francia Valentin Prades előtt.

Tomaschof Soma 23., Fröhlich Tamás 28., Demeter Gergely pedig 29. lett.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint pozitívum, hogy öt magyar versenyző került a döntőbe úgy, hogy a rutinos Tibolya Péter és Kasza Róbert sérülés miatt nem indulhatott el, s az is, hogy a fiatalok jól szerepeltek - értékelt a kapitány.




Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget