Rendőrségi

2015.01.10. 10:46

Időseket vertek át

A csalók az új esztendőben sem hagynak fel jogtalan tevékenységükkel, aminek elsősorban szépkorú, egyedül élő emberek estek áldozatul, akik jó szóra vágynak.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 7-én 9 óra 30 perc körüli időben egy ismeretlen férfi csengetett be Székesfehérváron, a Balatoni út egyik társasházi lakásába azzal, hogy a vízművektől érkezett és a vizet szeretné ellenőrizni a sértett otthonában. Mivel előző nap vízóra leolvasás volt a lépcsőházban, az idős asszony jóhiszeműen beengedte az elkövetőt, akit kis idő múlva – az állítólagos munkatárs- egy másik férfi is követett a lakótérbe. Míg egyikőjük elterelte a sértett figyelmét a másik jogtalanul eltulajdonította a néni szekrényben tárolt készpénzét. A lopást a szépkorú nő csak távozásukat követően vett észre.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szintén ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 6-án az Iszkaszentgyörgy, Hegyalja úton lévő egyik családi házba 16 óra 30 perckor két ismeretlen nő csengetett be azzal, hogy egy szociális otthon megbízásából keresik a sértettet, mert segíteni szeretnének neki gyógyszerezésével kapcsolatban. Az idős, egyedül élő asszony beengedte a hamis segítőket. A lakóépületbe jutva az elkövetők egyike elterelte a sértett figyelmét, míg a másik készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el a lakásból. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy akinek a bűncselekményekkel kapcsolatban információja van, vagy hasonló bűncselekmény áldozatává vált és még nem tett feljelentést jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22-541-600-as telefonszámon, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán (h-cs.: 8-16, p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!