Ország-világ

2021.11.07. 07:31

Botrányos szerződések sora jellemzi Karácsonyék munkáját

Nem először borzolja a kedélyeket Karácsony Gergely. Mint ismert, újabban a Városháza eladására készülhet a főpolgármester, egy, az Index birtokába került szerződés szerint pedig már meg is bíztak egy ingatlanközvetítő céget, hogy vevőt keressen Budapest Főváros Önkormányzata valószínűleg egyik legértékesebb ingatlanára. Ugyanakkor nem ez az első kétes ügy a fővárosban: a járműbeszerzés és egyes budapesti építkezések is nagy port vertek fel az elmúlt években.

A héten látott napvilágot a hír, hogy a Városháza épületének eladására készül a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat. Az Index információi szerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket a főváros minden bizonnyal legértékesebb ingatlanának eladása érdekében.

A főpolgármester a Facebook-oldalán reagált a megjelent hírekre, és ismét tagadta, hogy a Városháza eladására készülnének, a portált pedig álhír terjesztésével vádolta meg. Ezután Karácsony úgy nyilatkozott az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy szerinte „nincsen ilyen ügy”.

Emlékezetes, hogy több esetben – főleg a tömegközlekedési eszközök beszerzésével kapcsolatban – is botrányt okozott a főváros baloldali vezetése.

Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról a beszerzési tervről, amely alapján három ütemben, összesen 35, Frankfurtban kiárusított kötöttpályás jármű érkezne Budapestre. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint azonban Frankfurt éppen azért kínálja eladásra ezeket a villamosokat, mert azokra utólag nem lehet klímát szerelni.

Azóta kiderült, hogy az ügyben a Közbeszerzési Hatóság elnöke hivatalból eljárást indított, mivel jelentősen sérülhettek a közbeszerzési szabályok.

A villamosok mellett a buszok beszerzése is botrányosra sikeredett a Városházán. Emlékezetes, hogy tavaly a főváros vezetése kiírt egy busztendert, amin egy offshore hátterű cég volt a befutó, amelynek a működése nem átlátható, nincsenek a tulajdonában buszok, és nincsenek alkalmazottjai sem, ráadásul a benyújtási határidő előtt pár nappal hozták létre.

A nyertes cég közvetetten Leisztenger Tamás nagyvállalkozóhoz köthető, aki korábban Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes élettársa volt. Maga Karácsony Gergely zavarosan, önmagának is ellentmondva beszélt a BKV botrányos buszbérlési tenderéről.

A tömegközlekedési eszközök beszerzése mellett a főváros által koordinált felújítások körül is több probléma merült fel az utóbbi időben. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt: a Tarlós István korábbi főpolgármester idején tett ajánlattal ellentétben ötmilliárd forinttal drágábban újíthatja fel például a Lánchidat a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzat új közbeszerzési eljárásának nyertese, az A-Híd Zrt.

Mindennek ellentmondva Budapest városvezetése korábban azt állította, hogy szerintük épp a volt polgármester idején volt drágább a kivitelezésről szóló tenderen nyertes cég pályázata.

Hasonló történt a Blaha Lujza tér felújításával kapcsolatban – amiről már Tarlós István vezetése alatt megállapodás született – 2020 februárjában a főváros új vezetése a tervek felülvizsgálatát kérte, forráshiányra hivatkozva. Karácsonyék így elvesztegettek több mint egy évet a projekt műszaki megvalósítása során, de ez az idő sem volt elegendő nekik, hogy az ígért társadalmi egyeztetést lefolytassák. Ráadásul ez a fejújítás is csak csökkentett műszaki tartalommal valósulhat meg, mint a Lánchíd korszerűsítése.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában