A Milan aranyáron

Na, fene. Érzem a bajt, mert a fiam azonnal megbokrosodik, hogy ezt a mérkőzést nem lehet kihagyni, és ha már ott vagyunk, el kell menjünk a San Siróba, és ha törik, ha szakad szereznem kell jegyeket, fizessem ki, ha nem eszünk, akkor is. Megadom magam, elmetrózunk a stadionhoz, ahol együtt alkudozom a világ égtájairól jött megszállottakkal, mert belépő hivatalosan már hetek óta nincs. Próbálom letörni az árat, de a jegyüzér simán kiröhög és elhajt a francba az ajánlatommal. Nem tudok mit tenni, mert lehet, ilyen lehetősége a fiamnak egyhamar nem lesz, s már melegít a Ronaldinyhó, a Ronaldó, és a többi világsztár. Végül annyi pénzt hagyok az olasznál, hogy nem merem ide leírni, mert simán hülyének, vagy olyan embernek néznek, aki jókor volt jó helyen, amikor nálunk a gyárakat osztották. Egy jegyet veszek, azzal megy be a gyerek, én kint rettegek, nehogy elrabolják. Állítólag jó meccs volt.