„Nőket, asszonyokat, lányokat választottam főszereplőnek”

Szereti Székesfehérvárt?

– Gyerek voltam, amikor Fehérvárra költöztünk, egy kis faluból. Hatalmasnak láttam a várost, gyakran féltem attól, hogy a lakótelepen, ahol éltünk, nem találom meg a mi házunkat a sok egyforma panel között. De aztán megszerettem Fehérvárt. A családom is régóta kötődik a városhoz. Egyik felmenőm, Schmöltz Lipót jótékony tevékenységének emlékét egy oszlop őrzi, dédnagyapám pedig a város főügyésze volt annak idején. A város kultúrtörténetébe főiskolásként szerettem bele, amikor felfedeztem, mennyi érdekes kincset rejt a könyvtár és a levéltár.

Vannak kedvenc helyei?

– Nekem a város azon részeihez húz a szívem, ahol egykor nap mint nap jártam. A Vasvári Pál Gimnázium környéke például mindig kedves lesz számomra, és az egykor komornak tűnő lakótelep is megszépült már a szememben. Szívesen sétálok a történelmi belvárosban is, ott szinte minden kőnek saját története van. Ez egy kicsit túlzás talán, de az biztos, hogy egy-egy épület és a benne élők sorsa gyakran összefonódik. A templomok, fürdők, várfalak maradványai és utóéletük csak akkor érdekesek, ha igazán elmélyed bennük az ember. Míg csak adatot adat hátára halmozunk, semmi értelmét nem látom az egésznek. De máris érdekessé válik a város egy-egy pontja, ha mögé teszünk egy emberi történetet, legyen az valós vagy kitalált.

Mikor, milyen miliőben játszódik a Kő kövön cselekménye?

– A regény négy különböző korban játszódik, négy női főhős történetét mutatja be. Egymásról mit sem tudnak, mégis összeköti sorsukat egy különös átok és egy kő, amely az átkot hordozza. Művelődéstörténeti, orvostörténeti érdekességeket szőttem a történetbe, és ragaszkodtam a történelmi hitelességhez. A Kő kövönből megismerhetjük a fehérvári mindennapokat II. Géza, II. Ulászló idejében, de elkalandozunk a török kori és a kuruc-labanc harcok dúlta Székesfehérvárra is. Habár évszázadokon át ível a történet, végig arra törekedtem, hogy emberközeli maradjon.

Miért a „háttérben” lévő nők a főszereplők?

– Gyakran foglalkoztat az a kérdés, miért a harcok, egyes területek meghódítása, leigázása, vagyis a rombolás adja a történelem fővonalát. A kultúrhistória számomra mindig sokkal érdekesebb volt, és azt gondolom, jóval több értéket is hordoz. Lényegesen kevesebbet tanulunk arról, hogy ki mit fedezett fel, milyen tudományos problémát oldott meg, mit épített, hogyan gyógyított. Arról pedig végképp alig hallunk, hogyan éltek az emberek a hétköznapokban. Mivel szerettem volna a történelemnek ezt a rejtőzködő, „női” vonalát kiemelni, asszonyokat, lányokat választottam főszereplőnek, akik éppen úgy alakítói, megszenvedői, részesei a történelemnek, róluk mégis sokkal kevesebb szó esik. Valójában a könyvemben szereplő női történetek a mi történeteink, mai asszonyoké, bárki magára ismerhet bennük. A korabeli kuriózumokat, gyógyító praktikákat, alkimista és egyéb mesterkedéseket és egy csipetnyi misztériumot az olvasók kedvéért rejtettem a történetekbe. Esszéket, történelmi dolgozatokat kevesen olvasnak, de a bennük bújó izgalmas történetek sokakat érdekelhetnek.

Mennyi szerelem fért a regénybe?

– Egy titkos, egy be nem teljesült, egy önfeláldozó és egy elsorvadó szerelem elevenedik meg a régi Székesfehérvár díszletei között. A történetben szereplő fehér mészkő még ma is létezik, a Szent István Király Múzeumban őrzik. A regényben szenteltvíztartót faragnak belőle, később szappanozótálként, majd egy salétromfőzőben sótartóként szerepel, és valamennyi formájában végzethozónak bizonyul. Tervezem már a regény folytatását, mert az első rész írásakor bosszankodtam, hogy egy-egy jelentős alak nem illeszkedett ehhez a történetszálhoz, viszont szívesen mesélnék róluk is. Egyelőre azonban a XII–XIII. század fordulóján játszódó könyvemet szeretném befejezni, amelynek egy-két szereplőjét már a Kő kövönben megismerhetik az olvasók.