Egy cseppnyi Magyarország – egy cseppnyi Vértes: kötetbemutató Csákváron

A több mint 6 éves munkáról, a műhelytitokról és legfőképpen a monográfia tartalmáról Viszló Levente, a kötet egyik szerzője, a Pro Vértes Közalapítvány elnöke hazai pályán, Csákváron mesélt a hallgatóságnak. A bemutató elején elmondta, a régi kötet bevezetőjében szerepelnek még olyan, a Vértesre és azok településeire jellemző jelenségek, amelyek azóta sajnos eltűntek. Ilyen a legelőről esténként hazatérő tehéncsorda látványa vagy a májusi cserebogárrajzás. De továbbra is igaz, hogy az 1996-os kiadás volt az első Vértesről írt monográfia, amely ráadásul a Vértest, mint tájegységet kezelte. A Vértesi Natúrpark pedig hazánk első, hivatalosan létrehozott olyan tájszintű együttműködése, amelynek célja a terület – jelesül a Vértes – jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékeinek a megőrzése. Így bontott le a megyehatárokat – a Vértes Fejérben és Komárom-Esztergom megyében nyúlik – és épített fel kapcsolatokat a közös cél.

Az első, egykötetes példányt 1996-ban ötezer példányban adták ki, ez az újabb, már kétkötetesre bővült kiadás egyelőre háromezer példányban került a boltokba. De mi indokolta a monográfia bővítését? Nos, az elmúlt bő két évtizedben lezajlott digitális forradalom a kutatásokat is érintette. Olyan források és dokumentumok váltak digitalizált formában hozzáférhetővé és kutathatóvá, amelyeket korábban nem lehetett megszerezni. Ez lehetővé tette, hogy mindenféle szempontból bővebb információt adjanak a szerzők a területről. Ezzel egy időben a digitalizálásnak köszönhetően hihetetlen mértékben megnőtt a közzétehető fotók száma is, így az újabb kiadás jóval gazdagabban illusztrált, mint az eredeti könyv.

Az első kötetben főként a Vértes természeti viszonyait mutatják be a fejezetek, szó esik a terület évezredeken áthúzódó változásáról, éghajlatáról, vízrajzáról, növény- és állatvilágáról. De az olvasó elmélyülhet az itteni települések gazdaságtörténetében is, képet alkothat a régebbi korokban zajlott és még ma is folyó mezőgazdaságról, erdészetről, bányászatról, vadászatról és közlekedésről is. Kiderül többek között az is, hogy a Vértes lábánál fekvő Csákvár és környéke azért különösen gazdag, mert hegyvidék és síkság találkozásánál fekszik. Oroszlány és Tatabánya viszont a szénbányászatra települt.

A második kötetben kapott helyet a Vértes történelmének és kultúrájának bemutatása, amely néhány korszaktól eltekintve Viszló Levente munkája, aki eredendően nem történész. Ennek eredményeként viszont a leírtakat inkább a közvetlen, ismeretterjesztő stílus jellemzi, amely könnyen érthetővé és jól fogyaszthatóvá teszi a fejezeteket, amelyek számtalan történetet mesélnek el. Megtudhatjuk például, hogy a török hódoltság előtt ezen a vidéken mintegy 40 különböző település létezett, ám mára csak 17 falu és város maradt, amelyek vegyes lakossága – élnek itt svábok, tótok, magyarok, katolikusok, reformátusok és evangélikusok – a 17. századi betelepítéseknek köszönhető. Ennek következménye a szinte településenként változó ruházat, étkezési szokások és hiedelmek. Nem maradt ki a natúrparki kincsestár sem, benne azoknak a személyeknek a rövid bemutatásával, akik birtokosként, mecénásként, mártírként vagy valamilyen alkotóként a Vértesben hagyták emléküket.