Lelki leltár, műtét közben

Ebből a páratlan anyagból már rendezett monodrámát Benedek Miklós durván húsz évvel ezelőtt. A szereplő akkor is Kelemen István volt, akárcsak a mostani, felújított, a Vörösmarty Színház stúdiószínpadán látható - műfaji megjelölése szerint - tragikomédiában. Benedek Miklóstól tudom: átírta az akkori szövegkönyvet, változtak a hangsúlyok, gazdagabb lett a tartalom. Részben azért is, mert a fiú, Karinthy Ferenc (a Cini) és az unoka, Karinthy Márton (a Marci) írásaiból, a Szellemidézés és az Ördöggörcs című művekből is átemelt a fehérvári előadásba. Mégpedig úgy, hogy azt az alapmű , az Utazás a koponyám körül megsínylette volna. Így egy kicsit olyan ez a szöveg, mint egy Karinthyáda, Utazás a Karinthyak körül. Aki valamelyest ismeri a família történetét, kajánul elmosolyodik a feleségről, Bőhm Arankáról vagy éppen Déry Tiborról, Kosztolányiról szóló részeken, utalásokon. S e zseniális, de lelki kuriózumokkal, bajokkal is küzdő család kapcsán elgondolkodik, milyen is az örökség, milyenek a gének. (Marci ebből a szempontból kegyetlenül őszinte, mert nem nehéz megállapítani, hogy gyakran tele volt a ... hócipője a famíliával.)

A rá jellemző ízléssel, stílusérzékkel rakta össze a szöveget Benedek Miklós. Aki ismeri a regényt, az pontosan tudja, mely pontokon kerültek bele a színpadi szövegkönyvbe máshonnan vett idézetek, ám sem számára, sem a Karinthyak életművét nem ismerők számára sem zavaróak a beemelések . Sőt, ebben az új verzióban kifejezetten ironikus, mosolyogtató, kellemes részek is akadnak. Nem csoda, mondhatnánk, hiszen Karinthy humora nem akármilyen. Igen ám, csakhogy Benedek Miklós is félt attól, hogy a harsány, ócska viccelődés korában tetszést arat-e a finom, visszafogott, kesernyés, gyakran fekete humor. A közönség reakcióját figyelve igen, még akkor is, ha akadt olyan néző, kinek agyát megtámadta az álomkór. Ám ez legyen az ő baja, a többség láthatóan élvezte az előadást.

Ez nem csoda, mert a rendezés igen elegáns. A minimalista, stilizált díszlet elemei jól funkcionálnak, s a rendezői instrukciók alapján jól is használja őket a színész. A zenei betétek találóak, s nem tolakodóak. Kelemen István pedig bizonyított. Az elején láthatóan izgul, ám onnantól fogva, hogy lámpalázát leküzdi, már nem az látszik, hogy játssza a szerepet, hanem azt, hogy benne él. Nem Karinthyt adja, hanem önmagát, aki egy kiváló író gondolatait közvetíti, éli át és kínlódja meg. Jó és mély előadás, bátran ajánlható ez az Utazás.

Ebből a páratlan anyagból már rendezett monodrámát Benedek Miklós durván húsz évvel ezelőtt. A szereplő akkor is Kelemen István volt, akárcsak a mostani, felújított, a Vörösmarty Színház stúdiószínpadán látható - műfaji megjelölése szerint - tragikomédiában. Benedek Miklóstól tudom: átírta az akkori szövegkönyvet, változtak a hangsúlyok, gazdagabb lett a tartalom. Részben azért is, mert a fiú, Karinthy Ferenc (a Cini) és az unoka, Karinthy Márton (a Marci) írásaiból, a Szellemidézés és az Ördöggörcs című művekből is átemelt a fehérvári előadásba. Mégpedig úgy, hogy azt az alapmű , az Utazás a koponyám körül megsínylette volna. Így egy kicsit olyan ez a szöveg, mint egy Karinthyáda, Utazás a Karinthyak körül. Aki valamelyest ismeri a família történetét, kajánul elmosolyodik a feleségről, Bőhm Arankáról vagy éppen Déry Tiborról, Kosztolányiról szóló részeken, utalásokon. S e zseniális, de lelki kuriózumokkal, bajokkal is küzdő család kapcsán elgondolkodik, milyen is az örökség, milyenek a gének. (Marci ebből a szempontból kegyetlenül őszinte, mert nem nehéz megállapítani, hogy gyakran tele volt a ... hócipője a famíliával.)

A rá jellemző ízléssel, stílusérzékkel rakta össze a szöveget Benedek Miklós. Aki ismeri a regényt, az pontosan tudja, mely pontokon kerültek bele a színpadi szövegkönyvbe máshonnan vett idézetek, ám sem számára, sem a Karinthyak életművét nem ismerők számára sem zavaróak a beemelések . Sőt, ebben az új verzióban kifejezetten ironikus, mosolyogtató, kellemes részek is akadnak. Nem csoda, mondhatnánk, hiszen Karinthy humora nem akármilyen. Igen ám, csakhogy Benedek Miklós is félt attól, hogy a harsány, ócska viccelődés korában tetszést arat-e a finom, visszafogott, kesernyés, gyakran fekete humor. A közönség reakcióját figyelve igen, még akkor is, ha akadt olyan néző, kinek agyát megtámadta az álomkór. Ám ez legyen az ő baja, a többség láthatóan élvezte az előadást.

Ez nem csoda, mert a rendezés igen elegáns. A minimalista, stilizált díszlet elemei jól funkcionálnak, s a rendezői instrukciók alapján jól is használja őket a színész. A zenei betétek találóak, s nem tolakodóak. Kelemen István pedig bizonyított. Az elején láthatóan izgul, ám onnantól fogva, hogy lámpalázát leküzdi, már nem az látszik, hogy játssza a szerepet, hanem azt, hogy benne él. Nem Karinthyt adja, hanem önmagát, aki egy kiváló író gondolatait közvetíti, éli át és kínlódja meg. Jó és mély előadás, bátran ajánlható ez az Utazás.

A rá jellemző ízléssel, stílusérzékkel rakta össze a szöveget Benedek Miklós. Aki ismeri a regényt, az pontosan tudja, mely pontokon kerültek bele a színpadi szövegkönyvbe máshonnan vett idézetek, ám sem számára, sem a Karinthyak életművét nem ismerők számára sem zavaróak a beemelések . Sőt, ebben az új verzióban kifejezetten ironikus, mosolyogtató, kellemes részek is akadnak. Nem csoda, mondhatnánk, hiszen Karinthy humora nem akármilyen. Igen ám, csakhogy Benedek Miklós is félt attól, hogy a harsány, ócska viccelődés korában tetszést arat-e a finom, visszafogott, kesernyés, gyakran fekete humor. A közönség reakcióját figyelve igen, még akkor is, ha akadt olyan néző, kinek agyát megtámadta az álomkór. Ám ez legyen az ő baja, a többség láthatóan élvezte az előadást.

Ez nem csoda, mert a rendezés igen elegáns. A minimalista, stilizált díszlet elemei jól funkcionálnak, s a rendezői instrukciók alapján jól is használja őket a színész. A zenei betétek találóak, s nem tolakodóak. Kelemen István pedig bizonyított. Az elején láthatóan izgul, ám onnantól fogva, hogy lámpalázát leküzdi, már nem az látszik, hogy játssza a szerepet, hanem azt, hogy benne él. Nem Karinthyt adja, hanem önmagát, aki egy kiváló író gondolatait közvetíti, éli át és kínlódja meg. Jó és mély előadás, bátran ajánlható ez az Utazás.

A rá jellemző ízléssel, stílusérzékkel rakta össze a szöveget Benedek Miklós. Aki ismeri a regényt, az pontosan tudja, mely pontokon kerültek bele a színpadi szövegkönyvbe máshonnan vett idézetek, ám sem számára, sem a Karinthyak életművét nem ismerők számára sem zavaróak a beemelések . Sőt, ebben az új verzióban kifejezetten ironikus, mosolyogtató, kellemes részek is akadnak. Nem csoda, mondhatnánk, hiszen Karinthy humora nem akármilyen. Igen ám, csakhogy Benedek Miklós is félt attól, hogy a harsány, ócska viccelődés korában tetszést arat-e a finom, visszafogott, kesernyés, gyakran fekete humor. A közönség reakcióját figyelve igen, még akkor is, ha akadt olyan néző, kinek agyát megtámadta az álomkór. Ám ez legyen az ő baja, a többség láthatóan élvezte az előadást.

Ez nem csoda, mert a rendezés igen elegáns. A minimalista, stilizált díszlet elemei jól funkcionálnak, s a rendezői instrukciók alapján jól is használja őket a színész. A zenei betétek találóak, s nem tolakodóak. Kelemen István pedig bizonyított. Az elején láthatóan izgul, ám onnantól fogva, hogy lámpalázát leküzdi, már nem az látszik, hogy játssza a szerepet, hanem azt, hogy benne él. Nem Karinthyt adja, hanem önmagát, aki egy kiváló író gondolatait közvetíti, éli át és kínlódja meg. Jó és mély előadás, bátran ajánlható ez az Utazás.

Ez nem csoda, mert a rendezés igen elegáns. A minimalista, stilizált díszlet elemei jól funkcionálnak, s a rendezői instrukciók alapján jól is használja őket a színész. A zenei betétek találóak, s nem tolakodóak. Kelemen István pedig bizonyított. Az elején láthatóan izgul, ám onnantól fogva, hogy lámpalázát leküzdi, már nem az látszik, hogy játssza a szerepet, hanem azt, hogy benne él. Nem Karinthyt adja, hanem önmagát, aki egy kiváló író gondolatait közvetíti, éli át és kínlódja meg. Jó és mély előadás, bátran ajánlható ez az Utazás.

Ez nem csoda, mert a rendezés igen elegáns. A minimalista, stilizált díszlet elemei jól funkcionálnak, s a rendezői instrukciók alapján jól is használja őket a színész. A zenei betétek találóak, s nem tolakodóak. Kelemen István pedig bizonyított. Az elején láthatóan izgul, ám onnantól fogva, hogy lámpalázát leküzdi, már nem az látszik, hogy játssza a szerepet, hanem azt, hogy benne él. Nem Karinthyt adja, hanem önmagát, aki egy kiváló író gondolatait közvetíti, éli át és kínlódja meg. Jó és mély előadás, bátran ajánlható ez az Utazás.