Külföld

2012.04.17. 11:21

Morosini halála - Bergamóban temetik csütörtökön a játékost

Szülővárosában, Bergamóban helyezik örök nyugalomra csütörtökön Piermario Morosinit, a másodosztályú Livorno futballistáját, aki szombaton a Pescarában vívott mérkőzésen esett össze, s a kórházba szállítás után elhunyt.

MTI/APA/AP

Piermario Morosini 25 esztendős középpályástól kedden, a Livorno stadionjában vehetnek végső búcsút a szurkolók és a játékostársak, a felravatalozásra szerdán, a temetésre pedig a tervek szerint csütörtökön kerül sor.

Giancarlo Abete, az olasz szövetség (FIGC) elnöke bejelentette, hogy ezen a héten minden találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek Morosinire, Givoanni Petrucci, az olimpiai bizottság (CONI) vezetője pedig azt kérte, hogy az összes olaszországi sportrendezvényen járjanak el hasonlóan.

A hétfői boncolást követően az orvosok kizárták a szívinfarktus és az ütőértágulat lehetőségét is, s a későbbiekben további vizsgálatokkal akarják megállapítani, hogy alkati, vagy örökletes probléma okozta-e a futballista halálát.

Morosini a szombati összecsapás 31. percében lett rosszul, az érte érkező mentőautó néhány percet késlekedett, ugyanis nem tudott bejutni a pályára, mert egy rendőrautó elállta a bejáratot. A hatósági járművet vezető rendőr ellen belső vizsgálatot indítottak, s hétfőn felfüggesztették a munkavégzés alól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!