Wellhello: Székesfehérvár szemei rajtuk

Szeretnek Fehérváron játszani

Nagy a sürgés-forgás a székesfehérvári koncert előtt a backstage-ben: a Wellhello két tagja, Csöndör László (Diaz) és Karácson Tamás (Fluor) előkészítik fellépőruháikat, párat még kortyolnak a kikészített vízből, energiaitalból és a stábtagokkal beszélgetnek. Már hazaérkeznek Fejér megyeszékhelyére, különösen, hogy Tamás eredetileg székesfehérvári srác.

– Mindig jólesik itt, a városban és a Fezenen játszani. Szeretek visszagondolni arra az időszakra, amikor még gyerekcipőben járt a fesztivál, hiszen én magam is akkor tapasztaltam meg az első koncertélményeket. Emlékszem, édesanyám, amikor megérkeztünk a koncertre, nem értette, miért sikoltoznak a lányok, amikor meglátnak – idézi fel élményeit Tomi.

– Kicsit én is otthonomnak érzem Fehérvárt, hiszen az egyik fellépésünkön tiszteletbeli városlakónak választott a közönség – teszi hozzá boldogan Laci.

Számos témával foglalkoznak

A fiúk neve korábbról is ismerős lehet az olvasóknak, ugyanis mindketten szólóztak a Wellhello 2014-es megalakulását megelőzően. Mint mondják, össze sem lehet hasonlítani a két felállást, de együtt most megtalálták számításaikat. Persze akadnak bizonyos témák – mind zenében, mind szövegben –, amik miatt a zenekari anyagok mellett külön albumaik, zenéik is megjelennek.

– Van, ami nem fér bele a Wellhello arculatába, ilyen például a politika, közélet. Amellett, hogy számos témával foglalkozunk a dalszövegeinkben, inkább a könnyedséget, jó hangulatot célozzuk meg. Ezzel összhangban áll a zene is. Egy kicsit ki szeretnénk szakítani az embereket a valóságból, így ha olyasmit fogalmazunk meg, ami véleményünk szerint nem jól működik, azt is rendszerint egy csavarral, ironizálva tesszük. Tudod, ilyen félvállról kiröhögősen – mondják.

A dalok mindig más közegben születnek meg. Általában Tomi két-három oldalban megálmodik egy hangulatot, esetleg zenei irányt is mutat, melyet aztán Laci alkot meg mint zenei producer. Mindkettejük kedvenc zenéje a Wellhello kezdetéhez köthető, az egyik a Rakpart, mondván, akkor ott volt a szikra, egy új közeg és a kíváncsiság, hogy vajon lesz-e a zenekarukból fesztiválegyüttes, és a rádiók játsszák-e majd a zenéjüket. A másik pedig a – mondhatni – kezdeti közös számuk, Dirty Vegastól a Setting Sun.

– Hihetetlen érzés, hogy nemcsak tizenéves lányok, de komplett családok látogatnak el a koncertjeinkre. És nem csak kísérőként érkeznek, a családanyák konkrétan az első sorokból döntögetik a kordonokat, tudják is a dalszövegeket – mesélik.

Turnéállomásaikra nagy családként érkeznek, több tíz stábtag segíti a munkájukat. Egyikük jelzi is, hogy már csak negyed óra van kezdésig, siessünk. Így a fiúk elkezdenek öltözni, előveszik táskájukat, amely sokszor „otthonukként” is funkcionál: van, hogy a szükséges eszközök – váltóruha, hajszárító, töltő, dezodor – előbb fellelhetők abban, mint lakásukban. A tempó feszített, de a kezdés így is pontos, ahogyan az lenni szokott: 20.30-kor felcsendülnek az első jól ismert dallamok, s a közönség első soraiban valóban vadul éneklik az anyukák, hány szerelmet bír még el a rakpart...