Lukács László – Felvételi csak nyelvvizsgával?

Naponta használom a német nyelvet: 1991-ben a híres Müncheni Egyetemen, 2008-ban a még híresebb Freiburgi Egyetemen tartottam néprajzi szemináriumot, három német nyelvű könyvem jelent meg. Fiaink jóval túlszárnyaltak minket: Miklós hatnyelvű európai uniós szinkron­tolmács és szakfordító, Károly ötnyelvű tolmács és fordító. A világnyelveken kívül egyikük megtanult horvátul, másikuk ellenszélben oroszul, de a lengyellel is kacérkodott. Mindketten a nyelvtudásukból élnek.

Elvárható-e a nyelvvizsga vagy szükséges kiskapukat hagyni?

Eredményeikben része volt, hogy külföldi tartózkodásainkra lehetőség szerint magunkkal vittük őket. Németországban jártak iskolába, óvodába, de a közel egy évtizeden át tartó assisi, bolognai, zágrábi, moszkvai, oxfordi cambridge-i nyári nyelviskoláknak és a hazai egyetemeinknek (Budapest, Veszprém) és főiskolánknak (Székesfehérvár) is köszönhetjük eredményeiket. Így örömmel üdvözöltük azt a rendelkezést, amely az egyetemi, főiskolai diploma kiadását nyelvvizsgához köti. Bár ismeretségi, baráti körünkben több esetben is ez nem, vagy nagyon nehezen sikerült a különben tehetséges, szorgalmas hallgatóknak. Most az új jogszabály szerint az egyetemi felvételhez nyelvvizsgára lesz szükség. Az ezzel nem rendelkezőket már 18 éves korukban kizárják a felsőfokú képzésből.

Figyelembe kellene venni, hogy a beszédhibával küszködők, az erősen tájnyelvi hangképzéssel élők közül sokan képtelenek megtanulni, beszélni egy idegen nyelvet. Kollégám erősen Kalocsa környéki tájszólásban nőtt fel. Amikor harmadéves hallgatóként értesült a „nyelvvizsgatörvény” tervezetéről, kérte a dékánt, számára a következő tanévben engedélyezze a IV–V. évfolyam elvégzését, hogy diplomáját még a jogszabály életbelépése előtt megkaphassa, különben az egyetemről megy nyugdíjba − hallgatóként. Kérelme megértésre talált, a diploma birtokában kitűnő szakember, múzeumigazgató, több értékes könyv szerzője. Erősen Békés megyei dialektusban beszélő egyetemi hallgatótársamat történelem–angol szakra vették fel. Már az első fonetikaórákon kiderült: hang­képzése képtelen az oxfordi angol kiejtésre, javasolták neki, hogy az angolt adja le, vegyen fel olyan szakot, ahol magyarul oktatnak. Kiváló történelem–földrajz szakos középiskolai tanárrá vált. Említhetném beszédhibás, selypítő, dadogó, hebegő ismerőseimet, akik sok esetben magyarul is nehezen fejezik ki magukat, de munkájukban megállják a helyüket.

Beszédhibás vagy erősen dialektusban beszélő embertársainkat az egyetemi felvételnél, diplomájuk kiadásánál pozitív diszkriminációban kellene részesíteni. Hiszen egyetemeinken az előadások, vizsgák (az idegen nyelvi szakok kivételével) magyar anyanyelvünkön zajlanak. Tőlük azt várjuk el, hogy a magyarul megtanult anyagot szakmájukban magas szinten alkalmazzák. Ne követeljünk tőlük olyat, aminek teljesítésében önhibájukon kívül akadályoztattak.

Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora