Hetven éve végeztek a Polgárdi Állami Általános Iskolában, most újra találkoztak

Hetvenéves osztálytalálkozóját tartotta az 1949-ben végzett első általános iskolai osztály. A névsorolvasásánál nyolcan mondták, hogy jelen: Benedek Gizella, Hantos Julianna, Komáromi László, Ladi Ilona, Nagy Vilma, Somogyi Ilona, Szemenyei Irén és Torma Erzsébet.

Hantos Julianna az önkormányzat és az iskola segítségét bírta, amikor a jeles találkozó megszervezése fölött bábáskodott.

– Hetvenéves osztálytalálkozó ritkán esik meg egy iskola életében, Polgárdiban ez az első – emelte ki Julianna. – A jóisten segítségével, bár kevesen, de itt vagyunk, megérhettük ezt a napot. Kreiner Laci nagyon készült az évfordulóra, de tavaly ő is elment. A fiúk közül csak Komáromi Laci van közöttünk, remélem, nem fél a lányoktól…

Mindig maradandót hagytak maguk után

Az iskola első végzősei korábbi találkozásaik alkalmával mindig valami maradandót hagytak maguk után. Angyal István két évtizede domborzati világtérképet hozott ajándékba. Öt éve márványtáblát állítottak szeretett igazgatójuknak, a Polgárdi Állami Általános Iskola első igazgatójának, Kondora Károlynak. Fejes Józsefről, a fiúk osztályfőnökéről szaktantermet neveztek el.

Az egykori diákok megkoszorúzták Kondora Károly emléktábláját, mécsest gyújtottak Miklós Margit, a lányok osztályfőnökének, illetve elhunyt tanáraik és diáktársaik emlékére. Bele-belelapoztak az 1948-49-es tanév anyakönyvébe, melyet Supliczné Pénzes Erika igazgatóhelyettes keresett elő az alkalomra.

– Milyen szép, kalligrafikus betűk – mutatta egymásnak Benedek Gizella és Szemenyei Irén az egyes bejegyzéseket bogarászva.

– Én is közéjük tartozok – jegyezte meg könnyezve-mosolyogva a krónikásnak Fésü Jánosné született Fejes Irén (maga is pedagógus), Fejes József lánya, amikor felfelé ballagtunk a lépcsőn az édesapjáról elnevezett tanteremhez.

Az osztálytalálkozó a városháza dísztermében folytatódott, a tablókon régi dokumentumok és fotográfiák fogadták az egykori diákokat. Nyikos László polgármester kedves szavakkal köszöntötte a társaságot, és ebéden látta őket vendégül.

„A szeretet erős szálai fűznek egymáshoz és iskolánkhoz, hol a munka megbecsülésére, s a közösségi érzésre neveltek bennünket” – feledkezem bele az egykori emléklap soraiba. „Egymás sorsa mindnyájunkat érdekel, ezért elválásunk nem lehet végleges… Kötelességünknek érezzük a tanulótársaink sorsa iránti érdeklődést és azt, hogy életünk fontosabb eseményeit közöljük egymással…”