A legendás Patex gyárnak máig nagy a kultusza

Azért, hogy ismét randevút adjanak egymásnak, és megkérdezzék a másikat, hogy s mint megy a sorod.

Az egykori Felmayer Kékfestőüzem 1890-től lendült fel olyannyira, hogy a család földeket bérelt Kelet-Indiában, hogy indigót termesszen saját termékeihez. Még Calcuttában is volt képviseletük. A gyár később több tulajdonos kezén megfordult, sokan Ko­lorit néven emlékeznek rá, lebontása előtt Patex néven működött. A helyén felépült Alba Plaza nemcsak a középkori Fehérvárt idézi zömök tornyaival, felvonóhídra emlékeztető gyalogátkelőjével, hanem a meghagyott rövid falszakasszal a város ipartörténetét is.

– Olyanok voltunk, mint egy nagy család – mondja a találkozó egyik főszervezője, Jónás Erzsébet. – Valamivel „átitatódtunk” ott és akkor, és ez a patexes szív azóta is bennünk dobog.

– Kedves Munkatársaink! – Varga Vilma, a „varroda lelke”, az egykori szakszervezeti titkár ezzel a megszólítással kezdte megnyitóját, köszöntve a megjelent vagy százötven régi dolgozót.

Többeket név szerint is felemlített, kiemelt: így Tóth Gizella korábbi igazgatónőt, Nagy Lászlót, az üzem utolsó igazgatóját, és Vadász Endre felszámolót. A 90 esztendős Tuba Lászlót (a valamikori főmechanikust) a mikrofonhoz is kérte; Lovrek Károlynét meg egyenesen Lívia mamának titulálta, aki akkoriban a varroda vezetőjeként kedves tyúkanyóként terelgette-védelmezte a keze alá került ifjú lányokat.

Az estet jó hangulat jellemezte, s még véget sem ért, már szóba került a következő találkozó is…