Hírek

2016.04.13. 10:42

Azt kiabálta a Lövölde utcai őrjöngő, hogy minden gyereket meg kell ölni

Éppen egy hónapja írtunk arról, hogy egy nap alatt kétszer vitte el a mentő a Lövölde utcai őrjöngőt, amikor már az édesanyja is segítséget kért a szomszédoktól.

Buthy Lilla

 

Ma arról tájékoztatott minket egy házban lakó férfi, hogy újra áll a bál, sőt a házban lakó gyereket is rettegésben tartja. Egy szomszéd írt kétségbeesett levelet, melyben azt írta, tegnap a gyerekeit ijesztette halálra a férfi, akit korábbi cikkeinkben G- nek hívtunk. "Tegnap éppen jöttek haza a gyerekek, játszottak, amíg apa kivette a holmiját az autóból. Ezek meg jöttek ki a házból és G. közben azt kiabálta: minden gyereket meg kell ölni, nem lehet őket elviselni - mindezt a gyerekek füle hallatára. Amikor a gyerekek apjának eldurrant az agya és kifakadt, hogy takarodjon, mert csúnya vége lesz, G. elkezdett felé hisztérikusan szatyorral csapkodni." Ezt már nem lehet tűrni. Veszélyben vannak a gyerekeink! - tette hozzá szomszédja beszámolójához a házban lakó Mester Norbert. Azt is elmondta a 27 éves pszichiátriai beteg férfit a legutóbbi "balhéja" után bevitték, és egy ideig az idegosztályon kezelték. De pár hete újra a lakásban van, most minden kezdődik elölről: a zaj, a csapkodás, a falrugdosás, a kiabálás, a terror, a káromkodások és szitkozódások, és a félelem. Norbert szavaival élve, egyre rosszabb a helyzet.

Előzmények:

Az anyja kiáltott segítségért

Egy őrjöngő férfi miatt forrnak az indulatok

Mi a megoldás?

Orvosi papírokkal cáfol az anya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!